az a hét, amikor azt se tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, na jó, azt mondjuk igen. 1100km három nap alatt úgy, hogy közben dolgozni is kell, egy egész napos tanítás, két teljes kertfotó, s most jön a harmadik, a nagy.

Eljött az a nap az életemben, amikor azt a kertet örökítem meg, amit valamikor messziről, nagyon nagyon messziről csodáltam, az irodában Anettel, hú de emlékszem, nézegettük a képeket, álmodoztunk, terveztük a saját kertünket. Egészen biztosan vágytam rá, hogy egyszer az életben láthassam azt a kertet. Hát tessék. Most minden utolsó kavicsot megnézhetek, persze nem a kavicsok miatt megyek, hanem a tavasz, tulipánok és virágzó gyümölcsfák. Ötszázat ültetett a manus ősszel, megvett pár földet a ház körül, bár az most nem lesz téma, de azért odalesek. Az editor, aki felkért, ott lesz ő is, a tulajdonosmanus persze, meg a főkertész, körbejárunk, (ja nem, először megteázunk!) megbeszéljük, amíg még nagyon tűz a nap, mert most az van sajnos, aztán magamra hagynak, majd elmorzsolok egy könnycseppet, komolyan mondom, tuti, hogy így lesz, nem viccelek, mert hát na, mégis micsoda nagy dolog ez. Ilyen kertnél egyébként, amit egy nagyon neves, tisztelt.. stb kerttervező tervezett, előtte vele is beszélni kell, hogy belemegy-e, mert nem feltétlenül akarja ám megmutatni, sőt beleszólása van abba is, hogy ki legyen a fotós. Mivel ezt már tavaly óta szervezzük, a kertészeknek is volt idejük a tulipánokra extra energiát fordítani. Velem meg nem volt baja, már fotóztam egy másik kertjét, csak az övében nem jártam még, na azt vonzom be majd legközelebbre.

Jájj, egy baj van csak, hogy az előző két nap brutálisan lefárasztott. Most meg az izgalom miatt nem tudtam aludni. Mindegy, majd jön az adrenalin. A kocsiban meg most először hallgatok hangoskönyvet, kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz az élmény, de bejött. Braiding Sweetgrass, húúúúú, annyira, de annyira, erről a könyvről én nem is tudok mit mondani, olvassa el mindenki. Gyorsan megrendeltem könyvben. Kötelezőolvasmánylegyen.

You do not have to be good.
You do not have to walk on your knees
for a hundred miles through the desert repenting.
You only have to let the soft animal of your body love what it loves.
Tell me about despair, yours, and I will tell you mine.
Meanwhile the world goes on.
Meanwhile the sun and the clear pebbles of the rain
are moving across the landscapes,
over the prairies and the deep trees,
the mountains and the rivers.
Meanwhile the wild geese,
high in the clean blue air,
are heading home again.
Whoever you are, no matter how lonely,
the world offers itself to your imagination,
calls to you like the wild geese, harsh and exciting -
over and over announcing your place in the family of things.

Mary Oliver

Skóciát, három napon belül, egy nap út, egy nap munka, egy nap út. Az ember eljött velem végül. Csodával határos, hogy nem hagyott faképnél. Alapból feszkósok voltunk, mert nem szabad Skóciába utazni, nekem volt igazolásom munkára, ő meg hát, lett a sofőröm, ha esetleg megállítanának, az angol rendszámra vadászó rendőrök. Átértünk rendesen, nem volt gond. A skót határ elérése után még két és fél óra volt a kert, onnét még fél ahol megszálltunk. De az ember akkor már meg akart állni anyukájának egy hellót bemondani, pont szerencse, hogy majdnem útba is esett. Csak én még a kertet meg akartam aznap este nézni, így bennem volt a feszkó, hogy haladjunk. A kertbe még sötét előtt odaértem, nagyon kedves volt a nő, mondta, hogy bármeddig mehetek. Körbejártuk. Aztán mentünk a szállásra, ami egy barátunk csillivilli háza. A kutya a műtéte óta nem teljesen szobatiszta, így extrán bennem volt a feszkó, hogy mi van, ha. De nagyon ügyesen disztingvál, ha más házban vagyunk, így nem volt semmi baleset. Másnap reggel fagyott, így a fotót a nap végére tettem, így gondoltam, hogy leviszem a kutyát egy körre a tengerhez, de akkor is csak a feszkó volt bennem, hogy majd jól megállítanak, hogy nem vagyok helyi lakos, majd a helyi lakosok is látják, hogy nem vagyok helyi lakos, sőt, ezt a kutyát még soha nem is látták ezen a parton szaladgálni, miféle túristák lehetnek ezek. Na ilyen paranojjában voltam. Itt rettentő nagy feszkót okoz már tavaly március óta, hogy emberek elmennek a nyaralójukba lakni, máshonnét, ergo behozzák a vírust, miközben a helyi lakosok meg el akarnak zárkózni a külvilágtól, meg a jövö menő forgalomtól. A barátnőm szólt előre a szomszédoknak, hogy ne aggódjanak, munka ügyben jövünk és nem időzünk sokat. Így megy ez. Szóval feszkó feszkó hátán, persze tök fölöslegesen. Egyébként egyáltalán nem fagyok feszkós alkat, de most kijött. Aztán délután elhúztam a kertbe, több hektár csak magamnak, tele speckó nárciszokkal, madárcsicsergéssel, meg a kertész, akinek szólnom kellett, hogy be ne zárjon a walled gardenbe, de ha be is zárt volna, simán elaludtam volna a fűtött üvegházban. A fotózás után lenyugotam teljesen. Másnap reggel irány haza, megint beugrás az ember anyjához, ahol lenyírtuk a füvet és a cserepeit raktuk vissza a helyükre (rengeteg virágot cserepekben tart kint), mert a házat kívülről renoválták januárban és azóta szanaszét volt minden, mert ugye az embernek csak két tesója lakik ott a városban, akik aztán simán tudnának füvet nyírni, főleg az öccse, de hát jóvan, így van ez. Nem esett nehezünkre. Hova van belénkrakva, hogy tudjuk, hogy az ember anyja nagyon szereti a kertjét és imád kint ülni, de fizikailag már sok mindent nem bír csinálni, így ha mi ott vagyunk, sok mindent megcsinálunk neki. A másik két tesó miért nem érzi, hogy ebben segíteni kellene? Fene tudja. Mindegy. Megjártuk Skóciát, feszkósan, csoda, hogy nem dobott ki az út szélén az ember, főleg, amikor az utolsó négy órát én vezettem le, s egy részen azt mondta, hogy neki izzad a tenyere és nyomta a nem létező fékpedálját folyamatosan. Hihi.

Laci bácsi. Megcsináltam az első covid tesztemet. Te, aki meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobbtudású voltál itt, lefogadom, hogy fogalmad sincs róla, hogy az micsoda. Ezt képzeld, már azután találták fel, hogy itt hagytál minket. Egy év alatt ilyesmit fel lehet találni. A semmiből. A szükség. Vannak a tudománynak csodálatos oldalai, nem? Kínából jött, ez is. Minden onnét jött. Nem veszünk semmit Kínából, ezt a patikából vettük, honnét tudtuk volna, hogy nem ott gyártották le? Jó sok papír, ami majd megy a szemétbe, jó sok műanyag, ami majd megy a szemétbe, töltjük fel a Földet. Viszont olyat tud, hogy megmutatja, hogy bennünk van-e a vírus vagy nincs (ez sem százszázalékos, de hát mi az?), a skótok kérik ám, meg a lelkiismeretem sem engedne odamenni vírussal a szervezetemben. A lányod is tudja. Ha Skócia nem túl távoli részén élne, meglátogatnám, beszélgethetnénk rólad. Hát ilyenek vannak itt, a Földön. Amíg találkozunk, majd mesélek, hogy mennyi mindent találnak itt fel, mert muszáj vagy mert hajtja a népet a kíváncsiság. Ja, a vakcináról most nem is mesélek, az egy kész cirkusz, egyik szemünk sír, a másik nevet. Csak úgy lehet már. Kettő nem sírhat. Sohasem.

szabálynak ellenmenve, egy év eltelte óta, tegnap átöleltük egymást valakivel. Hát nagyon furcsa, de nagyon jó érzés volt. Együtt vacsoráztunk, együtt reggeliztünk, ebédeltünk, számtalan teát ittunk meg együtt, s lenyomtunk két brutál munkás napot, rengeteg virággal, dolly partonra táncoltunk, ami nem volt része a fotózásnak, persze, de azért megörökítettük, s a két nap végére teljesen kipurcantunk, s éreztük úgy, hogy ezt a sikert egy öleléssel kell zárnunk. Mikor egy ölelés miatt is az embernek rosszul kell éreznie magát, hát, nem normális világ lett ez. Vasárnap Skóciába megyek, teljesen egyedül, bár jó lenne, ha az ember jönne sofőrtársnak a hét órás útra, de nem lehet, én kaptam egy hivatalos, pecsétes papírt, hogy dolgozni megyek, s a benzinkút, ahol majd tankolok, azon kívül nem fogok emberekbe akadni, a kertben sem, szerintem, ahova dolgozni megyek. Kaját viszek magammal. Egy barátnőméknek van egy házuk ott a közelben, balatoninyaraló, imádnak ott lenni, hónapok óta az is üresen áll, nekik nem szabad még mindig menni, Angliából tilos átjárni Skóciába, kivéve munka, na ott szállok meg így én. A tengerre kilátással. Furcsa világ lett ez. Majdnem öt hónap bezárás után, hétfőn nyitnak a boltok.

egy éve halt meg elsőként koronában, elsőként, akit ennyire közelről ismertünk, szívünknek mindig, mindig nagyon kedves barátunk. Biztosan volt olyan nap az elmúlt évben, amikor nem gondoltam rá, de csak nagyon kevés. Rengeteget van velem. És elgondolkozok, más halottaimról, hogy vannak, akikre szeretettel gondolok és megnyugvással már, viszont rá, rá csak úgy tudok, hogy nem tudom még mindig felfogni, hogy nincs. Hatalmas tudásával annyi mindent tett és adott, egyszerűen neki itt lenne a helye, az életben. Mert ő élt. Úgy Istenigazából.

munkám volt ma reggel, oda ugrottam el, jó volt kicsit egyedül lenni az autóban és a Húsvéton gondolkozni. A Húsvét nekem a mama, a kertje, az ibolyatenger a körtefa alatt, tojásfestés, tojásdobálás, megyünk a templomba sonkát és kalácsot szentűtetnyi. Felhívtam őket. Anyám panaszkodott, hogy azt se tudja, hogy mit főzzőn, amiben nincs hús, mert a mama semmit nem eszik meg (nagy hazugság), mondom neki túróstészta? Aha, túrót meg majd rajzolok hozzá, nem? Ez volt a válasza. Most mit mondjak. Utána mondta, hogy van túró, de a mama nem eszi meg (ez is nagy hazugság), egyébként is jó mindent a mamára fogni. Mindegy is. A mama nem nagyon volt képben, hogy nagypéntek van, de aztán mikor mondtam neki, hogy az, első kérdése az volt, hogy akkor mentünk-e templomba. Mondtam, hogy oda nem, mert nincs nyitva, sajnos. Végül lesz egy kültéri hajnali mise majd vasárnap, csak akkor én reggel négykor indulok dolgozni, mert hétfőn fagy jön, s előtte el kell kapnom pár a virágzó szilvafát, alatta csupa nárcisz és birkák, remélem bárányok is lesznek addig. Munkából hazajőve festettem tojást (sőt, tojásokat), összeraktam egy kovászos kenyeret, ami már pihen a hűtőben, reggel sül, sütöttem egy rebarbarás sütit, meg egy jóféle lencselevest főztem holnapra, reggel sütök még egy szép nagy kalácsot, aztán jöhet a Húsvét. Faggyal.

"Amit nekem adsz: mindenkinek adod", hirdeti a földi hatalom.
"Amit mindenkinek adsz: nekem adod", hirdeti az égi hatalom.

Weöres Sándor

kettő óta élünk ebben a lockdown-ban. Már összefolyik minden, utána is kellett keresnem a dátumnak. December közepén az ország egyes részein enyhítettek kicsit, de nem mindenhol, aztán december vége óta meg már újra mindenki egy kalap alatt. Viszont mától már találkozhat 6 ember, de ők is csak két családból tevődhetnek össze. Csak kertben, a házba nem szabad bemenni. Lehet ezen kívül mától szabadtéri sportolni. Valami őrült golfozók éjfél után egy perccel már játszottak. A telihold segített, ha nem volt nekik felhős. Lehet szabadtéri uszodába is menni. Ennyi egyelőre. Az ember meséli ezt az anyjának, hogy hat ember, igaz, nem ismerünk hat embert mi mondja, ja, de az éva ismer. Haha. Áthívtuk a gyerekeket (a fiatal magy pár) a faluból, magyarhúsvétra. Tegnap eljött magnóliát szedni az a barátnőm, jó sok hatalmas ágat levágtam neki, majd abszolút törvényellenesen, megittunk egy teát a kertben. Ez a helyzet így meg is felelne, s embertömegek közé, köszönöm, nem vágyok, továbbra sem, az igazat megvallva.

olyan kedves tavaszi, igazi húsvét érzés kisvirágokkal van tele. A magnolia éppen nyílik, pont ilyenkor jó behozni, még nyílás előtt. Egy virágos barátnőmnek szóltam, hogy jöjjön, vágjon belőle egykét nagy ágat, csináljon belőle valami szépet, mert aztán jön, virágzik és készvége is hamar. Sokféle nárciszt ültettem ősszel, az is lehet, hogy jobban szeretem őket, mint a tulipánt. A ház eleje tele van kankalinnal és györgyikével. Ott a füvet az ember most majd nem nyírja le egy vagy két hónapit, úgy szeretem olyankor. Nem az embert, hanem a füvet. Tegnap folytattam a mentás-csalitos tisztítását, áthoztam bele több gyűszűvirágot (a gyűszűvirágot csak szórom nyáron, aztán ahol kikel, vagy ott hagyom vagy mozdítom, ahol szeretném, hogy virágozzon oda, tavasszal. A geranium (gólyaorr) a másik nagynagy kedvencem, cottage garden nincs is nélküle. Na abból is telepítettem át ide az ex-mentáscsalitosba. Elültettem az új dália gumókat. Cserepekbe teszem ilyenkor, hogy lássam majd, hogy mi hajt ki, meg néha szedek le hajtást. Fagyok után mennek a helyükre. A már meglévő dáliák a földben kellett, hogy átvészeljék a telet. Aztán most ásom ki őket, mert egy) másik helyre kerülnek, kettő) megnézem, hogy mi élte túl. Eddig rendben is vannak, mindig olyan boldogság, hogy lustaságom helyhiány miatt nem ásom ki őket ősszel, de tényleg olyan itt az éghajlat, hogy nem kell. Ja, de mindig letakarom őket, extra földet szórok rájuk és cserepet.

még van hova fejlődnöm. Rádiópártinak* még szokni kell, de ezek a szakterületes, témaspecifikus podcast-ok kúsznak be, s nagyon jók, ha az ember megtalálja a magának valókat. Ajánlok is egyet, Girl Flower. Virágtermesztők és virágkötőkkel, az ország legnagyobbjai jönnek itt, sokukat nagyon jól ismerem, de a legfontosabb, hogy totális inspiráció az egész és rengeteget lehet tanulni belőle. A legújabb ez itt Green and Gorgeous virágfarmos nővel, akivel pont egy könyvet fotózok (55 percnél ezt el is meséli), szinte vele kezdődött el nekem minden, majd le is írom egyszer, mert pont jó, hogy visszagondolok rá, hogy micsoda buckák voltak, aztán most egy könyvön dolgozunk együtt. Ajánlok még egyet, mert nagyon szórakoztató és sokat lehet ebből is tanulni, Sarah Raven és Arthur Parkinson együtt, Grow, Cook, Eat, Arrange. Lájtos podcast ez is.

*azt valahogy éreztem már korábban, hogy a tv nem fog sokáig élni, na de hogy a rádió? Itt már hatalmas téma a rádiók jövője. És nem ugyanazon okok miatt, mint otthon, hálisten.

egyik részén, pici kis külön rész, virágosnak volt valamikor megcsinálva az is, gondolom, na azzal én nagyon sokat soha nem foglalkoztam. Mindig imádtam, hogy ilyenkor tele van hunyorral, majd jön a gyöngyvirág, aztán utána semmi, csak egy nagy csalitos, crocosmiával és mentával. Mindig is szúrta a szememet, hogy majd egyszer nekiesek és mindent kiszedek és olyan lesz, amilyenre én szeretném. Ez az a rész, ami mellett megy fel rögtön a három lépcsőfok a kertbe, azon meg mindig voltak cserepeim és telenövi az Alchemilla mollis, s ezek mindig elvonták a tekintetet a csalitostól. Na idén eljött az idő, hogy elkezdtem irtani. Egy hónapja kb, amikor a hóvirágok tőosztása ment, akkor elkezdtem az egyik szélét már kiírtani, majd jól teleraktam hóvirággal és gyűszűvirággal. És ibolyával. A hunyorok még mindig nyomják, még őket megvárom, aztán tisztítom tovább. Viszont pont ebbe a kis területbe süllyesztett bele valaki egy ún. belfast sink-et. Manapság mindenki ilyen mosogatót akar, de egy időben gondolom nem volt menő, s kirakták a házból. De nem dobták el, hanem újrafelhasználták. Az mind semmi, telerakták építkezési törmelékkel*. Ez a mennyiség (a képen már csak az utolsó adag kavics), ami ebben volt, tíznél is többször meghaladta azt a mennyiséget, amit vízelvezetőség miatt tenne bele az ember. Kiszedtem mindent, átszitáltam, a földet újrahasznosítottam. A lépcsőn volt egy cserepem, tele nárcisszal, de télen megrepedt és eltört ez a fagyálló cserép, így abból átraktam a nárciszokat ebbe (jövő tavaszra faltól falig teszem vagy csak nárcisszal vagy pedig tulipán és viola együtt). Ment bele még geum és egy mini féle alchemilla mollis. Most gondolkozom, hogy még mit tegyek bele, semmi nagyot. Körülötte meg lesz sok gyűszűvirág, nyár közepéig, a többit még tervezem. Fontos a folyamatosság. Egyébként konténer kertészetben Arthur Parkinsont ajánlom, ő most a menő. Sarah Raven pártfogoltja. Nagyon jó a közös podcast-juk is.

* nem fogom fel, hogy emberek hogyan tudnak kertet szemétdombként használni. Az építkezési törmeléknek is megvan a helye.

Ezt a képet meg még mindig nem tudom, hogy hogyan ölelje körbe a szöveg, eléggé zavar, aki tudja, megköszönöm, ha megmondja.

Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér
apadó hitemel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, isten, kapsz egy libacombot!

Csukás István

a len terítő felkerül az étkezőasztalra, akkor kezdődik a hétvége. Ma szabin van az ember, így ma már fent a len terítő, mert nem munkaasztal az az asztal. Tegnap dolgoztam, Bath mellett, a nagynagynál, azóta túlcsordul az adrenalinom. Egész héten duplafelhős időt mondott, de ha esőt mondott volna is mentem volna, eső nap is nap a kertben, viszont ahogy már az autópályán nyomtam, kékült az ég, jött elő a nap. Csuda nap lett belőle. Az ibolyákhoz mentem, le se hajoltam, csak úgy jött az illata a húsvétoknak a mamánál. Mielőtt jöttem még megteáztunk, vittem egy rebarbarás galettet, mert volt időm reggel, csak délutánra mentem, meg hát mindig etetnek, ha ebédidőn is ott vagyok, egyébként munka, nem csinálok ilyeneket, nem lépünk túl egy határt, de mérlegeltem, s gondoltam, hogy nekik lehet. Amikor a hajtatott rebarbarát fotóztuk, levettük a tetejét és bújt elő a friss, s amit onnét kihúztak, azt haza is hozhattam. Legnagyobb kincs. A gyümölcsökről beszélgettünk, hogy mennyire más nekünk, kelet-európaiaknak a gyümölcs, főleg a magvas, a szilva, a cseresznye, a barack, van egy lengyel lány tervezőjük, aki szintén gyümölcsöskert mániás. Hát igen. Igazi jó sárga vagy őszibarackot, nem is emlékszem, hogy mikor ettem utoljára.

A külvilágból se utasíts el semmit, ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez annak a jele, hogy nem ismered eléggé. Mind az, ami a világban szenny, csak hozzád való vonatkozásban szenny és nem önmagában, húzódj ki belőle és már nem szenny többé, hanem semleges jelenség.
Weöres Sándor