úton van az első oltására. AstraZenecát* fog kapni, itt legtöbben azt kapnak, nincs itt vele semmi gond, bár azt látom, hogy Európában nagyon rossz a fogadtatása. Bár még ki sem derült, hogy az a két nő Ausztriában konkrétan ettől halt-e meg, de már úgyis futótűzként terjed, hogy ettől. Na, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy most komolyan, nem csodálatos a tudomány? Hogy egy éven belül, hogy megjelent ez a vírus, már oltották az embereket? Tök mindegy, hogy mi a neve, hogy ki melyiket utálja, hogy ki kéri a kínait és ki inkább nem kér semmit. Tudósok hónapokon keresztül azon dolgoztak, hogy vakcínákat alkossanak, mert volt rá lehetőségük, volt iszonyat nagy tudásuk, szuperjó laboratóriumok álltak a rendelkezésükre, meg gondolom nem kevés pénz. A tudomány. A tudósok.

* James Norton is ezt kapta, ezért én is ezt kérem. Kész.

Már ajánlottam isolde írását, de most megint ideteszem, mert szerintem nagyon ütős. Hasítunk.

kérdezitek otthonról, hogy a könyvet hol lehet megvenni. Köszönöm a kérdést magát. Azon kívül, hogy a borítójától kiráz a hideg továbbra is, most már kezdek vele megbarátkozni, s így már beszélni is merek róla. Ők itt a világ minden tájára ingyen szállítanak könyveket, s itt klikkre látszik és megrendelhető a színeskönyv.

tavaly nagyon megszerettem a geumot. Nagyon sok növénynek nem ismerem a magyar nevét, de mindig utána olvasok, se erre azt mondja, gyömbérgyökér. Micsoda szép kis nevet kapott. Szóval a geum. Tisztán emlékeszem, hogy lockdown volt akkor is, s elmentem bevásárolni, de olyan az az élelmiszer, hogy a bejárat előtt van egy minikertészet, növények, kerti kis dolgok, s onnét hoztam haza egy csodálatos geum-ot. Vagy az is lehet, hogy kettőt. Részletkérdés. Aztán kijött egy cikk a house and gardenben egy kertészetről itt, akik geum-ban specializálnak. Még az a szerencse, hogy a cikkben csodálatos képek voltak, mert a honlapjuk alapján nem biztos, hogy megvettek volna, viszont a növények, amiket küldtek, mind szuper egészségesek voltak. Tavaly azok már nem virágoztak, de idén alig várom, hogy megjelenjenek. Az ebayen a múlt héten szereztem még egyet "Mai Tai". Most még a télikertben erősödik az utazásból Devil's Bit Sabious növényekkel együtt (Succisa pratensis), aminek a magyar neve annyira szééép: réti ördögharaptafű. Hát nem csodálatos?

könyvek voltak,

Roger Deakin, Notes from Walnut Tree Farm
Alice Munro, The Progress of Love, novellák
Albert Camus, L'étranger (vissza visszatérek régi kötelező olvasmányokhoz)
Charlie Mackesy, The Boy, The Mole, The Fox and The Horse (ajándékba kaptam, nagyon kedves kis könyv, nem is ilyen olvasmány, hanem ott van, előveszed néha, belelapozol, melengeti a szívedet)

Folyton olvasok kertes könyveket, de nem így egyhosszában, hanem felkapom, leteszem. Egyik ilyenem, Dan Pearson, Natural Selection: a year in the garden. Ha csak egy könyvet vihetek magammal életem végéig, ez erősen ott van a jelöltek között.

na oda mennék már el. Hónapok óta zárva azok is. Online rendelni nem annyira izgalmas, bár mindig jó érzés, amikor a postás könyvet hoz. De én már úúúgy szeretném látni a választékot, szeretném megfogdosni a papírt. Eskü, hogy utána kezet mosok, csak mehessünk már. Ha jól haladunk, akkor talán áprilisra lesznek könyvek. Holnap itt visszatérnek az iskolások, több, mint három hónap után, bár tavaly is alig voltak valamit. Egyelőre ennyi, minden más marad változatlan. Így még az ebay-en vettem egy könyvet (kutatás szóval bizniszikszpenszre, kertesvirágos), aztán ha majd lehet, akkor van a közelünkben egy pici kis város, már egy éve nem jártam ott, ja, oda járnék úszni is ha lehetne, szóval ott van egy kis könyvesbolt, tele minden jóval, oda készülök lélekben. Meg szemészetre is. Talán fordított sorrendben kellene. De előbb a gyerekek legyenek rendben. Nekünk egy sincs, de én akkor is őket sajnálom a legjobban ebben az egészben. A tizenévesek. Például. Akiknek most bulizni, barátozni-barátnőzni kellene, jönni-menni, nyári fesztiválokra, szalagavatóra, ballagásra készülni, élni, élni. Hjajj.

négy. Ma jelent meg az első könyv, amit teljes egészében én fotóztam. Az ember rettentő büszke, rendelt is már egyet az anyukájának. Rengeteg kedves üzenet jön az emberektől és nem szabad azt mondanom, hogy a képek többsége nem az én világom, mert összességében ez egy nagy büszkeség és az író, akivel együtt csináltam, nagyon jó barátnőm lett az évek alatt, már mondjuk könyv előtt is, szóval nyertem mindenképpen. A kiadó kereste meg őt, s így alakult az egész. Úgy lehet könyvet, hogy vagy megkeres a kiadó, mert látják, hogy ki vagy, mit csinálsz és látnak benned üzeletet. Vagy pedig te írsz a kiadónak, s elmondod, hogy miért lenne jó nekik, ha kiadnák a még nem is létező könyvedet. A harmadik opció a magánkiadás, de az egy teljesen más tészta, rettenetesen sokba kerül. Könyvfotózás díjazása meg úgy van, ennél az elsőnél kaptam egy ún. fix összeget (nyilván nem mondhatom el, hogy mennyit, de ha simán fotózok egy kertet akkor kettő max három kertfotóval megkeresem ezt, miközben ez több havi munka volt). Ennél a könyvnél aztán viszont eladás után mindig fogunk majd százalékot kapni. De csak ha már az eladás behozta azt, amit előre kaptunk. Az egyik könyv, amit idén fotózok, ott napidíjat kapok, ami baráti, de utána semmi mást, ez egy fix dolog, de adnak pl. ebédre és utazásra és ottalvásra is. A másik könyv, amin most kezdek el dolgozni, s a héten hívott fel a kiadó a részleteket megbeszélni, szintén fix lesz. Az egy húzós egy éves munka lesz, de nagyon nagyon rosszul fizet. Viszont helyben lesz és kihívás és egy nagyon nagyon tartalmas, tele brutál tudással könyv lesz ez, s ezért szeretem már most. Szóval március. Virágba borultak a fák.

huszonegy. És az egész napot a kertben töltöttem. Ó ilyen érzés nincs is. Ki kellett fejszével szednem egy hatalmas gyökeret a virágoságy alól, mielőtt beindul az élet ott. Új szomszédaink vannak, jobbról, ott meg egész nap ment a stílfűrész, de nem bántam, mert vágtak ki sok fénygátló, felesleges növényt. Nekik fénygátló, nem nekünk, de nekünk mindig hozzáad a köztünk lévő sövény-kerítéshez, amiben van bodzától, galagonyáig minden. S pont emelett van a virágosom. Kihívás, azt nem mondom. Így volt az, hogy kiástam egy íriszcsoportot, soha nem virágzott, meg nem is való oda, s a helyére egy Salvia 'nachtvlinder'-t tettem volna, amit nagyon szeretek sokminden tulajdonsága miatt, s a legfőbb, hogy ez bírja majd ott közel a sövényhez. S akkor jött szembe az a nagy gyökér. Volt vele munka. Az ember ilyen dolgokat sajnos nem tud elvégezni a kertben, rettenetes izületi gyulladással küzd, pl. ő egy üveges uborkát vagy lekvárt vagy akármit sem tud kinyitni. Na ennyire. Mondjuk az ablakokat ő mossa. Szóval kert, újszomszéd. Tyúkok, kutya, három gyerek, idill. Még nem találkoztunk, de bedobok egy lapot ma nekik. Szombaton meg dolgoztam, az álomkertben, idén a harmadik látogatás, március közepén újra megyek. Esett az eső egész nap. Kint ebédeltünk, az ereszték alatt. A cukormentességem nagyon jól megy, lassan elérem az egy hetet, jól is esik. Egyre többet süt a nap és a remény, hogy lassan ennek az egésznek vége, az itt lebeg, azt mondta a boris, ha minden jól megy, ha minden fázist teljesítünk, akkor június 21-én minden lesz, ami régen volt. De március 8-tól már találkozhatok úgy egy egyvalakivel sétára, hogy le is ülhetünk akár egy padra és piknikelhetünk, hoppá! Március 29-től pedig már 6 ember is összejöhet, na nem házban, hanem kint, de hjajj dejó lesz. Haladunk, haladunk.

vagy husagyó kedd. Azt pont nem, bár igazán nem vagyok nagy húsfogyasztó, észre se venném, ha nem ennék, na de a cukor! Az az átkozott cukor. Úgyhogy most még tolom a palacsintát, lengyeltúrós, baracklekváros, aztán holnaptól jön a hatalmas nagy fék. Semmi cukor, semmi lekvár. Nincs csoki, nincs gumicukor, semmi keksz, semmisemmi. Valamint alkoholt se fogok inni húsvétig, bár abból sem vagyok nagy fogyasztó, de azt is elfelejtem, tele van rossz kalóriával. Még jó, hogy van jóféle alkoholmentes gin. Végre lehet rendesen kijárni, nem csak sárban kell gumicsizmában egyensúlyozni, de már lehet bakancsozni. Messzebb túrázni így azért kényelmesebb. S ha minden, ha minden jól megy, talán lassan lehet találkozni, elmenni a szomszéd megyébe, adjisten, majd haza is. Én erre a nagy alkalomra készítem testemet, lelkemet, mindent.

nap nemjóllét után, áh, felszínre tört a herpeszvírusom, na mindegy is, mondom az embernek, miután jobban lettem, hogy sanyi, én most nekilátok a nagytakarításnak. Erre mindig az a válasza, hogy de ne egyedül csináljam, ez közös munka. Kedves ember tényleg. De pl. én soha (ezerből egyszer kb.) nem viszem ki a szemetet, szóval szerintem ez így tök normális, ha én csinálom a nagytakarítást. Mivel időnk rengeteg, s nem is látjuk a végét, hogy mikor szabadulunk a börtönből, nem egy hétvégébe sűrítek be mindent, hanem egy-egy (vagy fél) napot szánok rá egy helyiségre, s azt is akkor, amikor kedvem van. Ó ezt a luxust. Ma a háló van soron. Nem túlzsúfolt bútorral és nincs tele cuccal, így nem nagy teher azt megcsinálni. De ezt úgy kell elképzelni, hogy ágy elhúz, komód elhúz (de pl. a komódban a ruhák szelektálása nem most történik), éjjeliszekrények lemosása, fal, radiátor előtt-alatt-mögött, minden. A függönyt most pörgeti a mosógép. Az ember azt kérdi, hogy a lockdown végére készülök-e ilyen hevesen. Hát lehet benne valami, tényleg olyan érzés kicsit, hogy előre rákészülök, de nagyon, s akkor majd milyen jó lesz. És azonnal jöhetnek az ittalvós vendégek. Csak aztán nehogy a bilibe lógjon a kezem. Itt britéknél sose lehet tudni. Na, lejárt a mosógép.

másik felén meg.
Itthon vagy? Kérdi tesóm anyámtól, telefonon. Itthon, mondja. Mire tesóm: akkor nyisd ki az ajtót, nem tudok bemenni. Jaaaa, hát most nem vagyok otthon, eljöttem az autót lemosatni. (De akkor minek hazudni, ugye ez az örök kérdés anyámmal kapcsolatban) Jósok perc múlva, hazaér, a totál koszos autóval. Meg egy másik alkesszel a faluból. A mamának ment el joghurtot venni egyik nap, mert a mama csak ezt meg azt szereti (hazugság a köbön), és akkor lett koszos a kocsi. A mama miatt, tulajdonképpen. A mama bent a házban, bezárva. Fekszik egész nap. Nem mehet ki az udvarra, mert koszos lesz. Ennyi. Az ember idegei. Ugyanez velem. Hívom a vonalast, semmi válasz, egy órán keresztül. Jaaa, hát biztos azért mert ő valakivel beszélt. Vagy, ja csak fáért mentem ám ki, jajj, alig kapok levegőt (ezt mindig hozzáteszi, sajnáljatok, tüdőrákom van). Egyik nap azt is elmondta, hogy ő a vonalas telefont a zsebébe teszi, ha kimegy, hogy a mamát ne zavarja, ha csöng. Ezek a rohadt osztrákok meg egy másik maszkot kérnek, olyat meg sehol nem lehet kapni. Mondom és mégis neked miért kell kijárni? Hát ennél a két kis öregnél takarítok.. kezdi. Akkor meg pláne. Meg neki ugye elvileg a tüdőrákja, de hát az ugye ő olyan kemót kapott, ami őt védi a covidtól. Az idióta. Most meg negatív tesztet kérnek a szemét osztrákok. Tesómnak mondja, hogy a mamát jelentse már be oltásra, mert a faluból mindenki kapott értesítőt, csak a mama nem. Ő magát bejelentette, de a mamát már nem tudja, mert ugyanazzal az emaillel nem engedte. Az anyámmal már csak a legalkeszabb emberek állnak szóba a faluban. Ezeket az embereket szarta, lenézte, még csak nem is köszönt volna rájuk, sőt, ha tehette volna még köpött volna is egyet, amikor meglátta őket jópár évvel ezelőtt. Mikor egyszer nyári munkán egy ilyen börtönben is volt asszem a srác, na vele dolgoztam, meg munka után szoktunk dumálni, hú akkor jött ám, hogy te ilyennel miért állsz szóba. Na! Ez a srác anyám mostani cimboráihoz képest kirakatba való lenne. Szomorú az egész. Egyik nap kérdi tőlem, hogy mit csinálok. Mondom neki, hogy takarítok. Ó ide is eljöhetnél takarítani. Mondom oké, elmennék szívesen, de mivel nem tudok, szívesen megkérek egy takarítót, ne legyen rá gond, ki is fizetem, hogy menjen oda, tudod úgy, ahogy te szoktál lemenni a faluvégére takarítani, meg ausztriába, másoknak, pénzért. Mondom neki, ahogy te csinálod, úgy más takarítók is vállalnak ám munkát. Na erre befogta gyorsan, hogy jajj hát ide ne küldj senkit. De mi el se tudjuk képzelni, hogy ő mama mellett semmit nem tud csinálni. De, egy dolgot tutit. A mama nyugdíját felvenni és elinni a cimboráival. Azt szemrebbenés nélkül.

képet ha valaki küld, már mondom is, hogy indulok. Fánkot régen én is szoktam sütni, de itt mi olajban csak fényévben sütünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy egy évben hányszor. Ha szeretnék egy fánkot, akkor most vegyek egyet, de sütni nem kell egy hatalmas adaggal, mert nagyon egészségtelen. Ejj. Ezt az ember, de egyébként egy magyar barátnőm is nagyon fánkellenes. Én nem vagyok az, de tudok nélküle élni. Ilyenkor kicsit nehezen. Jövő kedden azért lesz palacsinta. Most meg sül a kovászos. Most heti egyszer sütök kenyeret, ennek a felét a fagyasztóba teszem majd, felszeletelve, aztán előkapok egyet, ha baracklekváros kenyérre vágyok. Ha már fánkot nem lehet. Itt a tél. Semmi hó, de nagy hideg. Vagyis de, hó van az ország sok részén, főleg északon, olyan gyönyörű, a ki country lane-ek, a dimbek-dombok, csupa hó minden. Itthonról fél óránál messzebbre elmenni már bűncselekmény lehet, ahogy pl. nyaralni menni is az most, így a havat (is), ahogy a fánkot is, nézem most csak. Messziről.

ennek csak legyen nyoma. Ma hivatalosan is megkaptam a brit állampolgárságit. Hosszas gondolkodás után tavasszal úgy döntöttünk, hogy belevágok. Nem kevés pénz (közel kétezer font mindent összeadva), mire az ember az útlevelet is készhez veszi. Öt év itt tartózkodás után lehet elindítani a folyamatot, nekem az már megvolt duplán is, meg most a brexit is, na, szóval legyen. Lementek a vizsgák, októberben mondták, hogy minden ok, megkaptam, de akkor válik majd csak hivatalossá, ha részt veszek a ceremónián, amire meg majd a helyi tanács fog behívni. Most a lockdown miatt (322. napja, nem egybefüggően, mert nyáron volt lazulás), virtuális ceremóniára hívtak. Azt hittem, hogy majd egy nagy zúm míting lesz, sok mással, de nem, ezek egyszemélyesek. Nagyon jó volt, el is érzékenyültem ám kicsit. Eskütétel is volt. Utána megittam egy teát, ünnepelendő, majd kimentem az állattal a brutálhidegbe járni egyet, majd utána megittam egy újabb teát, s álltam neki dolgozni, mert bár brit állampolgár (is) vagyok, azért én szeretek dolgozni. Haha, jó, túlzok na. A szomszédék - a példa brit állampolgárok - gratuláltak egy csokor virággal. S az élet megy tovább.

Ilyesmit a mamának nem mondok el, mert semmi nem változik igazán, de ha ő ezt megtudja, akkor napokig nem fog aludni és ideges lesz, mert akkor én már nem is vagyok magyar és többet nem jövök haza. Már a jelentkezésemről sem meséltem neki, de valakitől megtudta és napokig ettől szenvedett.

már nyolckor besüt a nap a konyhába, úgy rendesen, a szomszéd cseresznyefája mögül, akkor már jobb napok jönnek. Amikor a napfelkeltétől kezdve süt a nap, csak pár pötty felhő van a kék égen. Bagolyra ébredtünk, második reggel. Olyan, mintha az ablak előtt ülne, egy bükkfa van az ablak alatt, lehet, hogy azon ül. Na de hogy lessem ki?
Csoda egy hét volt ez, s fel is kell írnom a nagykönyvbe, hogy örökké emlékezzek, hogy hálás legyek, amíg élek. A legeslegjobb munkáim voltak, de nem is a munka, hanem az emberek, akik hozzájuk kötődnek. Mindhárom vérbeli profi, keménymunkás, szerény, kedves, jószívű, hálás, nem felfújt, pedig mindhárom van azon a szinten, hogy akkora arcuk lehetne, hogy nem férne bele a legszéleslátógszögűbb (?) objektívbe se. És nem. És nem. Annyira felkészültek voltak, hogy nekem csak egy álom volt mindhárom februári munkanapom. Hehe, lehet, hogy több nem lesz, de ez is több most annál, mint ami sok másnak jut. A tegnapi ember - vele most először találkoztam, a kertjével, a munkájával - olyan hatással volt rám, mint nagyon rég bárki. Eszembe jutottak a régi angol kerteskönyvek, amiket mindig álmodozva nézegettem, a képek belőle, az ötletek, azt gondoltam atyaég, beleléptem egy ilyenbe! Álom.

jó dologról be se számoltam, kezdem ezzel. A gáz. A lakásban becsült most a gáz. Augusztus óta nem volt ott senki, de a tesómék elmentek egy hétvégére nemrég, s elküldte a gázóraállását, s gondoltam, be is diktálom sofort. Kidobta a gép, hogy ez az érték nem jó, mert kevesebb, mint a becsült. Hooppá, ez nekem jó hír, de most mit csináljak. Emailt ragadtam, s a képpel együtt, amit a tesóm küldött, emaileztem a gázszolgáltatónak, s mondtam, hogy próbáltam bediktálni, de nem engedte, mert a becsült az, de az óra meg ez, mit lehet tenni. És egyébként pedig sajnos üres a lakás és a gáz nem pörög. Pár nap múlva (!) nem ám hetek vagy hónapok, jön egy kedves levél, hogy megvizsgálták a kérelmemet és elfogadják és köszönik, jött egy csomó mínuszos szám, majd mondták, hogy szeptemberig nem számláznak nekem, akkor majd visszatérünk rá. Hát komolyan, ez olyan jól esett. Ugye egyszer kikötötték a villanyt, a közös képviselő soha semmilyen üzenetemre nem válaszol, de ha neki kell valami, akkor aztán két perccel ezelőtt kéri a választ. Szóval ez azért a lakással kapcsolatos dolgokban (amik nagytöbbséggel idegbajok) ez olyan jól esett.

első és utolsó napját is ugyanott töltöttem. És az utolsón is elkezdett hullani a hó. Aztán véget is ért a január, hálisten. Dolgoztam, olyan jól esett, de hívjam most én ezt ronda szóval munkának? Valaki kérdezte, hogy itt mi a helyzet. Itt zéró kontaktus engedett másokkal, de egy emberrel parkban, sétára lehet találkozni, de csak a lakhely közelében, máshova nem lehet elugrani kirándulni, találkozni, bármi. A legjobb angol barátnőm, fél óra autóútra lakik, de nem találkozhatunk (így írunk rendes levelet, lapokat egymásnak, az is jó tud lenni). Minden zárva, kivéve az élelmiszerboltok és a kertészetek. Itt nincs ikeában tolongás vagy hasonló. Dolgozni aki tud csak otthonról dolgozzon, aki meg nem tud otthonról, az menjen be. Na így mentem én is, de csak úgy megyek, ha van távolság, kertekkel könnyű, semmi házba bemenés. A könyvet csütörtökön kezdem fotózni, s a kiadó meg is kérdezte rendesen hivatalosan, hogy rendben vagyok-e én azzal, mert egyébként nem köteleznek semmire és megértik, ha nem. Rendben én, olyan minimális kontaktom van emberekkel, hogy az már fájdalmas, jó lesz az, ráadásul a lányéknak van egy kisházuk, ami az én napi bunkerem lesz, ha wcre kell mennem vagy ilyesmi, nem kell a nagyházba bemennem. Luxus, na. Elmehetek rendesen hivatalosan a tóvidékre kertet fotózni, de pl. hol pisilek, munka közben? Főleg, ha teát is csinál nekem a kertész, mert a családdal, nem találkozhatok, persze. Aztán mondják, hogy de jól állunk mi az oltásokkal, 9 millió. Elég jól hangzik. 67 millió lakos, mínusz a gyerekek, szor kettő. Nagyon jó szám ez, sok más országokhoz képest, az biztos. (Venezueláról néztem egy riportfilmet, hát el is sírtam magam) Kicsit optimistábban engem már ősz körülre mondanak oltásra, nem jövő tavaszra, ahogy kezdetben, na majd kiderül. Egyet nem értek. A naívságom, már megint. Ha a pfeizer feltalálta az elixirt, akkor mérnem tudják eladni a receptet, feltenni a zinternetre, hogy más is csinálja, aztán haladjunk. Jóvan, erre nem is várok választ, persze. Már az csodával határos szerintem, hogy egy éven belül az emberiség ilyenre képes, hogy feltalál egy ilyen vakcínát.

Erről meg jut eszembe, David Attenborough, A Perfect Planet. Szerintem kötelező legyen mindenkinek. Csodálatos. Az utolsó rész, ami az emberekről szól, na az már kevésbé, de nagyon fontos. Nézzétek. A januárom fénypontja volt.

egyszer az íletbe, úgy szeretnílek látnyi. Én is mama, én is. És nem is csak egyszer.