hétfő. Már tegnap gondoltam rá, hogy megválaszolok minden emailt, de ne legyek már hülye, így aztán inkább például festettem (van egy hátterem, amit sokat használok fotózáshoz, imádtam mindig a színét, s ezért (??) lefestettem egy másik színnel tavaly (eh), de most visszatértem, hú, szerelem az a szín. Egy szék lesz még majd olyan színű, ha jobb az idő, s kint tudok csiszolni meg ilyenek. Nem sietünk. Lelkiismeretesen csinálom a jógát is, minden nap, testnek, léleknek. Izomláz. Szóval elsőhétfő, dolgozós, esős, szürke. Amilyennek egy hétfőnek illik lennie. Kilátásban sincs, hogy mikor javul a helyzetünk, hogy mikor utazhatunk, az országot sem hagyhatom el (az a fokozat, amiben mi élünk, a legmagasabb, nem utazhat küldölre), de anyám folyamatosan megjegyzést tesz rá, hogy én nem jövök, bezzeg a tibike svejcből. Ráadásul már Európa sem vagyunk, fájdalom. A brit útlevelem még nincs meg, elvileg mostanra már meglenne, normál körülmények között, de még három hónap türelmet kérnek. A Húsvétot nagybetűkkel bejelöltem a naptárban, ha törik, ha szakad, azt otthon töltöm, úgy döntöttem. Majd kicsempésztetem magam innét. Vagy átúszok. Vízalatt, hogy ne is lássanak. Viszont most húzok ki az esőbe, a kutyát meg kell kicsit járatni, meg az én izomlázas hátsómat is.

a közepébe. Vagyis. Tegnap olyan öt körül délután jön az sms, hogy éva, holnap reggel szuper fagy lesz, ha gondolod gyere fotózni, persze új év, ahogy gondolod ám, amúgy, nem bánjuk, akárhogy is döntesz. Hát persze, hogy gondolom, miazhogy, pont náluk kezdeni az évet, pont velük találkozni idén először, atyaég, álmodok-e. Itt nálunk se hó, se semmi, na jó, néha szépen fagy. Mire az M4-re értem, ott már csudaszépek voltak a fák. S amikor a Bath felé vezető útról lekanyarodtam feléjük, egy icipici country lane-re, ott már minden hófehér volt a fagytól. Leparkoltam, a kert felső végénél az utcán, s ahogy sétálok le a házhoz, (ezt úgy kell képzelni, hogy dimbesdombos vidék, s itt ott egy ház, elszórva) hallom a sűrű csendet, még mindenki alszik, gondolom, fél nyolc, január elsején az még csendespihenő. Sehol egy autóhang, semmi. S egyszer csak egy bagoly. Álom. Imádom a baglyok huhogását a csönd legbelsejében. Mivel felhős volt, nem tudtam korán elkezdeni fotózni, így csak álltam, szippantottam be mindent, hallgattam a patakot a kert aljában, néztem a kertet körülölelő dimbeket, dombokat, mindent betakart a fagy, s a hatalmas csend. Aztán csak nekiláttam a munkának, ó munka, de nehezen hívom én ezt annak. Szóval elvagyok ott magamban a fényképezőmmel, egyszer csak, a semmiből (meg a felhőkböl) elkezd hullani a hó. Álmodok-e. A hóval viszont jött az enyhülés, a másfél óra mínuszötben fotózás után egyszer csak olvadt minden, én is melegedtem fel. Aztán amikor a havat felváltotta az eső, na mondom itt a vége. De ekkor megjelent az egyik ember, meleg kaláccsal és forró kávéva. Álmodok-e. Beszélgettünk kicsit, összepakoltam, majd felmentem a házhoz, hogy a főembernek is köszönjek, boldogújévet kívántunk egymásnak, s a mielőbbi viszontlátást, mert idén még sokszor, sokszor megyek oda.
Hát így kezdődött ez az év.

egy év volt ez. De így is számoltam a szerencsecsillagjaimat rendesen. Mindig van miért. Ma meg még egy utolsó séta, barátnős, másfél óra kemény tempó, nem is fáztam, pedig fagyott rendesen, majd a végén a templomnál megteáztunk, megsütiztünk. Tegnap sütöttem egy lusta asszony rétesét, gondoltam, hogy megpróbálom J. barátnőmnek, ha már egyszer ő a brit állampolgárságimra egy üveg marmite-ot adott, ami nekem egyáltalán nem jött be, nagy bánatára, viszont neki bejött a túró. Hazaértem, gyorsan sütöttem egy adag sajtosrudat, legyen már valami bulikaja is, haha, most meg pizza lesz vacsorára, ó virsli, dehogy. Nyolckor én már amúgy is alszok, de most már a háziorvos elnézést kért háromszor, de akkor mindenképpen mégis csak menjek be, mert hat pirosfelkiáltójel volt a vérvételemben. Jóvan, aludni tudok, sokat is. Szóval ja, sajtosrúd, majd az ember, hogy akkor még az adóscuccaimon egy kicsit dolgozzunk, mert ő le akar zárni pár dolgot, azt hittem belé is rúgok, de most pont nem, mert valami lábfájdalma volt a héten, három napig nem tudott lábra állni, így gondoltam, hogy kímélem. Szóval nekiláttunk. Itt csesztet, hogy szempillaspirált ne vegyek cégeskártyával, de hát online volt és ott meg keveredés volt és mit lestem én, hogy a paypal miről veszi le? Na így telt a délután, köszi. Könyv. Biztos, hogy nem lehet céges? Hát mondom, figyi, a címe, Első mesekönyvem a dinoszauruszokról. Döntsd el, hogy céges lehet-e. Kész. Most már ég a tűz, mindjárt sül a pizza, síri csönd van az egész faluban. Istenvéled furcsa év, nem sírunk vissza.

böngészőmön ezek az ablakok vannak nyitva. Email 1, email 2 (az egy volt régen a fő, aztán lett a 2. a munkás, de már az a fő), következő Malus 'Comptesse de Paris', ugyanis pont ilyen vadalmát szeretnék ültetni hamarosan, de még hetvenszer átrágom, hogy jól választottam-e, de szerintem igen, aztán megyek is a falu végébe a nagybani kertészetbe, akik falubélieknek is adnak nagybaniban, rendesek, nem? A következő a kormány oldala, amin arról tájékozódok, hogy hogyan vihetem ki a szuperértékes fotósfelszerelésemet Európába, mert eddig csak átsétáltam ugye, de most már ha csak egy fényképezőt és egy objektívet is viszek, már akkor is ki kell töltenem a hivatalospapírokat, hogy aztán ki is és vissza is jöhessek vele, mert ugye ez nem csempészárú. Vááá. Nem éltem olyan sokat én a Mehrwertsteuer időkben sem, rémlik, mint rémálom, minek ez a macera? A következő az ups oldala, akikkel egy csomagot küldtem, országon belül, egy barátnőméknek, mert ez a lockdown most már tuti, hogy egy ideig nem enged, de a nagy peppapiget már nagyon el akartam küldeni a kisfia második szülinapjára, na de summasummárum, azért vagyok ott, mert kétszer vonták le a szállítást, de ráadásul másodszor tök más összeget, váá. Aztán van a royal mail, ahol ma a postán a nő totálisan rosszul számolt nekem egy amerikába küldött rendelést, s azt bogozom, hogy változtak-e már az árak vagy nem, vagy csak azt hitte, hogy április egy van és ez marha vicces. A következőn feladtam egy lakáshirdetést megint. Az aztkövetkezőn nézem a balatonfelvidéki eladó ingatlanokat (a kezem meg a bilibe), utána pedig a Somerset-ben lévő eladó és kiadó ingatlanokat (már teljes testemmel a biliben..) Vááá, s ez egyszerre mind. Az agyam ilyen szinten működik. Hát néha nem könnyű.

De kimentem a huszonötpercemre, akkor tudom a fenti agymenetet teljesen lekapcsolni. Ma a ház eleje volt, van egy nagy vadrózsa a ház sarkán, ami már annyira belógott, hogy szerintem a postás személye ellen irányuló támadásnak hitte az egészet. Jól visszavágtam, meg a japán szellőrózsát is, valamint levágtam a borostyánt az elsőlépcsőn, meg lesöpörtem picit, nem nagyon, mert már ott is virágzik a hunyor, két fok közé szorulva. Imádom.

kilencvenhárom éves bácsi a faluban, egyedül él, olyan a kertje (meg a háza is, egyébként), hogy az egész falu csodájára jár. Kérdezte tőle valaki, hogy mi a titka. Azt mondta, hogy nincs olyan nap, hogy ne töltene el 25 percet a kertben. Csak annyit. És láss csodát. Minden zöldség megterem, s minden magról. Meg hát a virágai, váá. A nagyház, ahol gazdagék laknak, az előttük ott élő gazdagéknak volt ő a kertésze, annyira szerették, hogy épültek neki egy házat, abban lakik most a bácsi. Úgyhogy úgy határoztam, hogy minden nap én is rááldozok ennyit, ha nem szakad az eső (na, máris keresem a kifogást vagy mi?), meg ha nem vagyok távol. Ezen kívül huszonötperc jóga, meg a naplóírás, ezeket vezetem most bele még a rutinba. Ma kezdtem, még a napló nem volt meg. Viszont a kert nagyon jól esett, több is volt az, mint egy óra, marhára belefér a lockdown időmbe, egyébként is, sütött a nap, meg minden bajom volt, s tudtam, hogy ez segít majd. Segített. A vörösbegy is ott sertepertélt mellettem mindig, vittem neki később bejglit, örült neki. A cserepeket hordtam be, egyébként, az volt az egyik mai főfeladat. Van egy három polcos kis szekrényem, csirkeháló az oldala, elég csinos, s abba tettem a kint lévő régi cserepeket (a gyűjteményből), amiknek nem tenne jót, ha megfagynának, így is minden évben van fagytörés. Mindig van valami, addig jó.

itt már az úgynevezett boxing day. A középkortól él itt kb, s ezen a napon a szegények kapnak pénzt vagy egy kis csomagot benne kedves jósággal. A modern világban ez már a nagy leárazások ideje. Micsoda kontraszt. Én találtam egy jótékonysági szervezetet, aki a menekülteket támogatja, oda köteleződtem most el. Nem élünk kacsalábonforgó életet, de te jó ég, mennyivel, de mennyivel több van nekünk így is náluk. Mindegy is, hogy hogyan, csak legyünk kedvesek, s hallgassunk a szívünkre.

Ezen a napon egy újabb teljes lockdown-ra ébredtünk, tier 4 vagyunk, nem találkozhatunk senkivel, max egy másik fővel egy másik háztartásból, azt is csak közterületen. Nincs semmi nyiva már, ejjnye, nem tudtam reggel 6-tól sorban állni a sale-en csak élelmiszerboltok. Viszont, míg tavasszal csak meghatározott időre lehetett kimenni testmozgás céljából, most már bármennyire lehet. Nagy sétákat terveztem be. Két nap múlva, kopp kopp, jön a hó.

fájdalmunkban.

Itt volt az Edit. Hát jóvan, én nem vettem neki semmit. Adott egy parfümöt. Jó büdös. Nem baj, majd neki adom valakinek, mert én utálom.
A Kistibi hozott teát, mondtam anyunak, hogy hétfőtől gyógyteát iszol, engem nem érdekel, nem főzök kávét, mert az vízhajtó, ez a tea meg nagyon finom.

Anyám kriminál, komolyan. Mindegy, most már azt látom, hogy vele elég rendesen kiszúrt az élet, nem bántom na, lányom, ne báncsd anyádat, mondaná a mama.

Ez meg gyerekkori barátnőm, sülvefőve, aztán már semmi ám, de ünnepnapokon írunk egymásnak, s most ezt mondja: Szia, hazajöttetek karácsonyra? Ha igen, akkor gyertek ám át.
Most komolyan, velem van a baj? Majdnem visszakérdeztem, hogy halló, vírus, utazási gondok innét? Vá, mindegy, hagyom.

Gyönyörű napsütés, olvasás, az ember meg sportol (normális??). Boldogkarácsonyt.

are you? Az év kérdése. Nekem a válaszom rá, hogy jól, köszönöm. Lehetne ennél sokkal rosszabb. Mindig, mindig lehetne rosszabb. Ülhetnék egy kamionban, napok óta, fürdőwc nélkül, kilátástalanságban, lehetnék lélegeztetőgépen, amitől aztán brutál klausztrofóbiás lennék. Nem látom a mamát, tehetetlenségben vagyok, ami mindig kihoz egy új őszhajszálat és idegbajt. Mindenkinek van egy nagy batyuja. De az a batyu lehetne ezermilliószor is nehezebb. Cipeltem olyanokat is. Balhés karácsonyok, volt belőle elég. Most meg, azért van ám igazság a földön, ülök itthon a reggeli gyertyafényben a kávémmal, az ember elment elintézni az utolsó bevásárlást (hentes, zöldséges), de elintézi az egész karácsonyt is. Abba egy szavam nincs. A szenteste az én reszortom, a karácsony napja*, itt az a nagynap, az az övé. Imádja. Mindig megköszönöm neki, amikor főz, de azt mondja, hogy ő ezt élvezi. Na, én nem így nevelkedtem ám, hogy a fírfi bármit is csinált volna a házkörül. Summasummárum, mit is akartam mondani. Jól, köszi, s tudatában vagyok annak, hogy lehetne sokkal rosszabb is és hálás vagyok azért, ami most van.

* a karácsony napja így néz ki. Felkelünk. A stocking-ok meg vannak töltve csoki-narancs valami ilyesmi, mint otthon a Mikulás, meg egy pici dolog, ami belefér a stocking-ba, az embernek pl. egy télizokni lesz idén. Utána nekilát reggelit csinálni, ami skót (de hát természtesen) füstölt lazacos pottyantotttojás. Ilyet egy évben egyszer csinálunk, karácsonykor (én nem szeretem a pottyantottojást, csak egy évben egyszer) Amikor azt megettük, megyünk ajándékot bontani. Közben karácsonyi zenének kell szólnia (ezt is a dj ember intézi mindig) Miután azzal is megvagyunk, addigra ő már megy is vissza a konyhába, mert a vacsorára kell készülni, ami háromkor kezdődik és olyan este 8-9ig tart. Másnap jön a boxing day és a szürke napok. Viszont nagyon fontos eleme minden napnak a séta. Majd erről is írok.

szürke, a kedvencem, mondja az ember minden egyes ilyen napon. Hát az. Egyébként nem bánok én semmit, csak ne legyen százfok. Van esőálló kabát, van esőálló csizma. Meg a hozzáállás, az kell mindenhez. Kijárok, esőben, szélben, hozok be mindig valamit, annyi minden van a kertben most is, ami télen szép, euforbia, borostyán, hóbogyó, páfrány, mindenféle bogyósbokrok, szeretek csak ilyenekkel díszítgetni karácsonykor. Van egy erdőrész, ahol mini kis fák kelnek magról, kihúzok egyet minden télen, gyökerestől, beteszem nagy üvegbe, skandinávosan. Tél van, tavaszi napokkal vegyítve. Tegnap elnéztem a gyerekeket a karácsonyidal éneklésen, a templomnál, szigorúan kint, még a templomkertbe se engedhettem be senkit (én voltam a szigorú szekjúriti), a gyerekek is olvastak fel, a fiúk itt még rövidnadrágban vannak. Az ember meséli, hogy ő is mindig rövidnadrágozott télen, fölé nagy kabát, nagy sapka, de a nadrág rövid. A postás is mindig rövidnadrágban van. Mit is akartam ezzel? Mindegy is. A fél ország lezárva, mi körülvéve teljesen lezárt megyékkel, s körülvéve országokkal, akik minket zártak le, most már aztán tényleg sziget lettünk. Viszont magyar színházat így is lehet nézni. Micsoda világot élünk!

emlékeztesse valaki arra, hogy Karácsony, az Jézus születésének napja. Azt meg lehet ünnepelni pont olyan szerény körülmények között is, ahogy ő világra jött.

hosszú napokon, egész decemberben, mindig gyújtok gyertyát a fenti ablakban, a lépcsőfeljárónál. Az előbb az ágyneműt mentem felhúzni, s ahogy indulok lefelé, megállok ott mindig, most is, kinézek, a gyertya itt, szemben pedig a templom, ami minden decemberben ki van világítva. Otthon érzés. Holnap összejövünk, megtartjuk a Carol singing-et, de nagyon sok előírásnak kell megfelelni, nem is mehetünk be a templomba, a templombertben és a farmon szórórunk majd szét, s az a pasi, aki pedig nagy fimes hangmérnök, ő kivezeti majd a hangot a templomból, ahol csak az orgonista lesz. Alig várom. Koradélután három barátnőmmel elmentünk egy hatésfélkilóméteres kis sétára, hú de jól esett, jó volt az idő, szedtünk ágakat, beszélgettünk sokat, süttettük a fejünket a nappal. Aztán bréking nyúz. Ez van, ilyen időket élünk, majd lesz ez máshogy is, azt én már alig várom, de addig is élni kell. A könyvek egy torony, amiket olvasni fogok a bezárt napokon.

reggelire, Karácsony előtt egy héttel, hát most miért ne. Holnap készül a friss. Ma amúgy is csuda, ünnepelni kell, hogy a tegnapi burtálfejfájást elfújta a szél meg az eső. Amibe belementem a kutyával, szembeszél, szembeeső, hú de jól esett. Most ünneplek a bejglivel. Gyertyázunk, az ember karácsonyizenét hallgat munkához, kint gyönyörű pelyhekben hull a hó. Helyett. Tiszta tavasz van.