sötét van ötkor még. Holnap ilyenkor, pont hat előtt, ami amúgy ott meg hét, már éppen indul a vonatom, de kilenckor a barátnőméknél kávézok Belgiumban. A brit útlevelemmel megyek most. Fura nagyon. Egyébként voltam kormányablakot csináltatni, mert nekem olyan még soha nem volt, s ott azért rákérdeztem, hogy be kell-e ilyet jelenteni, hogy másik útlevél, s azt mondták nem, nekik ahhoz semmi közük. Szuper. Hűvösek a reggelek már, ami nagyon jól esik a fejemnek. Az embernek olyan a munkája, hogy itthonról dolgozik (vagy a három percre lévő irodából, egy héten egyszer), vagy pedig néha Londonba vagy Essex-be kell mennie. Ez a hét pont olyan lett, így egész héten távol volt, de tegnap este hazajött, akkor a kocsit kitakarítottam, ma megy megint el, aztán reggel én. Aztán utána lassan visszatérünk valamiféle normálisba. De ma még akkor mosok, leadok száznegyvenvalahány képet egy könyvhöz, felszedem az eurót, megkérdezem a postán, hogy a tavalyi karácsonyos bélyegeket tudom-e még használni, most, hogy már nincs sztrájk, s el is viszik a levelet, a péknél remélem lesz kenyér, aztán kitalálom, hogy milyen ruhákat vigyek, ez a legeslegnagyobb gondom mindig, ez hogy a fenében van, amikor semmi különleges az öltözködésem, amúgy, csak a német szigetre pici bőröndöt viszek át majd magammal, úgy döntöttem, kihívás, na.

csak akkor használok, amikor egy olyan hídon megyek át Oxford közelében, amin 5p-t (kb húsz forint) kérnek, áthaladásért. Vicces, de kedvelem ezt a rendszert. Ezen kívül pedig soha, sehol nincs készpénzezés. De most, hogy megyek külföldre, gondoltam viszek eurót, hogy ki tudja, a kártyám behal vagy akármi. Na, elmentem a postára, mert a bankhoz fél órát kell autózni oda, felet vissza, na mindegy, posta. Tudok rendelni eurót, viszont a postássztrájk (itt most folyton valaki sztrájkol, tiszta Franciaország leszünk) miatt majd csak talán csütörtökön jön meg, az jó? Jópofa, nem? Kértek igazolványt (jogosítvány), rendesen komolyan rendelnem kellett, aztán pár nap múlva átvehetem. Milyen izgalmas! Akkor már bementem a turiba, mindig találok ott valamit, most egy kötött mellényfélét, pont jó lesz, meg a zöldségesnő is nyitva volt, ott meg fejeskukoricát. Délután meg zöldparadicsomot teszek el, pontosabban green tomato chutney-t. Azaz, a decemberi ajándékkészítés megkezdődik.

napok. Ma már a kertben is matattam, úgy igazából, hosszú hetek után először. A munka, meg az időjárás. Vagy idő nem volt, vagy az idő nem volt olyan. Egy nap már esett, szinte semmi, mégis valami, kint álltunk az esőben. Azóta is csak száraz. Tegnap jöttem haza Leeds-ből, majd négy órát tartott, de a két nap tanítás szuper volt. És az elképesztő kertészekkel és kerttervezőkkel is a vacsora. Hú, ott is mennyit tanultam. Most meg matricarendelés, a kocsira, országjelzés és a fényszórókra, mert, hogy ott a másik oldalon kell majd vezetni, sőt a franciáknak kell szonda is, pedig azon gyorsan áthúzok, megállok másfél napra Belgiumban, aztán irány Németország, ott egyet megalszok, középen, aztán megyek egészen északra fel, ott ötöt alszok meg, utána irány vissza, megállok egy álomhelyen, erről majd utána mesélek, aztán megint megalszok egyet középen, aztán belgában megállok még visszafelé, de este már újra vissza a csalagútban. Több, mint egy hét Európában, már a gondolattól lázba jövök. Visszajövök két napra, majd irány vonaton Franciaország, aztán onnét vissza és aznap már jönnek is otthonról kedvesrokonok, s akkor végre én is nyaralok és túrista leszek velük.

nemzedéknek az irodalomhoz való viszonyával van baj. Márpedig az emberiség tudása kétszázezer karakternél hosszabb lineáris szövegekben rejlik. Ha ezeket nem olvassuk, hülyék maradunk. Ezeket könyveknek hívják, és ha a könyvolvasás alább hanyatlik, akkor olyan tudatlan, védtelen, felkészületlen nemzedék fog szembenézni a 21-i század példátlan kihívásaival, hogy esélyük sincs a túlélésre. Tessék kurvahosszú könyveket olvasni." Lányi András, mondta. Ez is nagyon tetszett. Rengeteget ülök autóban tanulok.

valakinek fehér, az a másiknak fekete. És közben az lenne a jó, hogyha többszínű lenne. Mint ahogy valamennyien igazából többrétegűek, s többszínűek vagyunk." Mondta Romsics Ignác, kedvenc podcastomban.

hete megy a meditáció, továbbra is harminc fölötti hőmérsékletek, nem esett nálunk már több, mint egy hónapja, fűnyíró hangja már rég nem szól a faluban, de hálisten a csapból folyik víz, a hűtőnk működik, be tudunk hűsíteni, főleg lent, az emeleten már nagyon meleg van, holnap még az lesz, tanítani megyek, talán ott hűvösebb, valami folyó partján, de normális esőnek se híre, se hamva, szomorúság nézni egész Európát, még Yorkshire-ban is hőség volt, ahova tanítani mentem, mindig szeretek oda járni, gyönyörű, de meleg, száraz most, viszont gyertyát azért gyújtok reggelente az étkezőasztalon, most is ott írok, még hűvös jön be a kert felől, északi oldal, nagy a csend, vasárnapi csend, az ember elment car boot sale-re, viktóriánus vázákat talált nekem, nem vázák voltak azok valamikor, hanem pl. lekvárosköcsög, csak jött az üveg, de ezek még pont nem, szeretem őket, mert virágoknak tökéletesek, ha hazaér, megyek el úszni, 50-54 hossz, nagy kihagyásom volt a covid után, de nagyon szeretem, ha tudok kétszer megyek egy héten, ha nem, egyszer, egyébként ez is, a lélegzés, meg minden, javult sokat a klausztrofóbiám, jön három sűrű hét erre, s három hét múlva irány németország, egy hétre, egy északi szigetre, eddig ez a legmesszebbi autós munkám, 16 óra, ennyi erővel már haza is tudnék menni, lehet, hogy ebbe is belegondolok egyébként, addig is, szép vasárnapot, s egyszer csak talán, mindannyiunknak, esőt.

vett az ember a lidiben, ahova együtt mentünk, aztán én kidobtam őt (tudom, szerencsés vagyok és igen, utálok bevásárolni), én meg elmentem egy kis kertészetbe, két körforgalomnyira, kifogytam koriandermagból, én nem szeretem, de az embernek folyamatosan ültetek. Egy gaurát is vettem (Oenothera lindheimeri), egy régi vödörbe ültettem happy single kiss dáliát, pont mellé befért, előtte árvácskával volt, de azoknak nagyon lejárt az idejük, szóval a dinnye, amit a ház hűvösében, láblógatva eszek, mert 3-kor indultam el itthonról egy másfél órányira lévő kertbe, fél ötre ott is voltam, hétkor már teáztunk és toast-oztunk a tornácon a kerttervezőtulajdonossal, majd jöttem haza, tízre itthon voltam, utána lidl, de előtte tegnap 6 órát tartott a hazaút, ami előző nap oda 4 órát tartott, az egy másik fotózás volt, egy olyan kis nem is falu, csak párház, de olyan, hogy a bevezető út minden nap kétszer - apály, dagály - víz alatt áll, s figyelni kell, hogy mikor megy oda az ember. Csodavilág volt, nagyon szerettem ott lenni, maradtam is volna. A héten meditálni tanulok majd, vagyis hát állok neki gyakorolni. Sok jó podcast-ot találtam az autóbanüléshez, főleg ebben a témában. Eldöntöttem, hogy legyőzöm a klausztrófóbiámat. Első körben.

a nyár, ide is. Még egy hét az iskola. Ezek a népek nagyon szeretik a meleget, az ember nagyon szereti a meleget, semmi baja nincs vele. Én is elég jól bírom már. De úgysem tart sokáig, gondolom ez is segít a bírásban. A hétvégét főleg kertben olvasással töltöttem, hogy a lábaim kicsit színesedjenek. Eszembe jutott az anyám, hogy mennyire szeretné ezt a forróságot, fekete volt ő már májusban mindig, meg folyton bikiniben volt. Az évfordulóján pont egy szuper napom volt, két barátnővel mentem egy könybemutatóra, s csináltunk ebből egy egész napos programot, Lyme Regis-be mentünk, annyira jó nap volt, elementünk egy kertbe* is, aztán jött az eső, így ültünk a ház tornácán, s beszélgettünk, egészen szemfelnyitó dolgokról, pedig aztán én sem most jöttem le a falvédőről, na végül is azt akartam mondani, hogy anyám évfordulója volt, megemlékeztem magamban róla, mert mással kivel, a tesóm már nem beszél velem, anyám ezt is elintézte, a sírból is, hogy ez így legyen. Egyébként meg anyámnak még élni kellene, bármennyiszer is kívántam ezt az állapotot, neki örökké kellene élni, mert ő tényleg szerette az életet. Kicsit fura, hogy nincs a gyomrom görcsben, amikor a mamát felhívom az otthonban, aki általában jókedvű és a demenciát leszámítva jól van. (A barátnőm csókútat! Mink jól megvagyunk, sohase veszekszünk) A mama barátnője a szobatársa. Mindenhova kíséri a mamát, vigyáz rá, mint a szeme világára. Fura, hogy nincs feszkó anyám miatt. Még mindig nem szoktam meg egészen.

* ez a kert egy álom hely egyébként. Nagyon híres kerttervező tervezte, a kert magán, s először úgy jártam ott, hogy csak üzentem az embernek instagramon. Most mér ne. Kérj, s megadatik. Hát megadatott. Másodszor egy rendes munkafotózás volt. Aztán most meg arrafelé mentünk, s az egyik nő kérdezte, hogy szerintem oda be tudnánk-e menni. Írtam a tulajnak, aki sajnálta, de Londonban volt akkor pont, viszont beszél a kertésszel, a kertész meg írta, hogy sajnos ő sem lesz ott, de nemgond, mert majd megmondja, hogy hova teszi a kulcsot, aztán menjünk be, élvezzük a kertet kedvünkre. Mondom, hogy álom.

sarkanytyúka, orache, borsó - ezeket esszük, újhagyma, cékla - ezeket majd esszük, s linarea, azt nem esszük. újhagyma, hát igen, még mindig semmi. talán őszre? a borsó sem a legjobb idén, alig lett, a kapor meg lett egy csomó, aztán barnul és rohad el. Kevés eső, sok eső, minden volt itt már, csak meleg nem. Van zöldparadicsom is, de a legtöbb még csak most virágzik. Hihi. Ilyen ez itt. Fóljasátor, az köllene.

azzal is játszottam ma reggel, szeretem, hogy mennyi mindent meg tudok csinálni egy délelőttben, korán kezdem és nincs megállás, tizenegyre jó sok mindennel meglettem, többek között lehőfegyvereztem egy komódot. Még az ebayen vettem ezeréve, legalább hat, azóta szúrta a szememet a fényes, fehér festék, de a formája, a fája, minden más tetszett, meg az ára, majd egyszer lefestem, mondtam mindig. Hat évig. Aztán végre. Két fiókot csiszológéppel csiszoltam, pár hónapja, aztán rájöttem, hogy van isze nekünk hőfegyverünk, így ma nekiestem a maradék fióknak és az egész testének, a nagyfelületnek. Gyorsabban ment, az biztos. Megrendeltem a festéket, ami háromszor annyiba került, mint az egész komód maga, de ez most örök darab lesz innét. Zöld. Van egy másik komódunk, amire ráfér egy kis TLC (tender, loving care) annak is neki fogok esni, bár az simán fa, nincs lelakkfestékezve, nem nagy valami, sajnos, az egy régi ikea, amikor az ikea még fából is csinált bútorokat, azzal sokat nem játszok, lealapozózom, aztán arra is megy ez a zöld. Kikapcsol ez végelenül. Holnap megint húzok el egy maratonra.

I just want to make you feel happier, baby, énekli a Harry, miközben editálok, előttem egy házaspár, nem ők voltak a téma, de ott voltam a kertben, s kérdeztem tőlük, hogy akarnak-e egy közös képet. Tudom, hogy nincs minden rendben, hogy terápiára járnak, hogy bár kintről nem látszik, de nagyon nehéz időszakon mennek át. Pont jött ez a szám, amikor a képükhöz értem, ahogy nézem kettőjüket a képen, igazi mosoly, boldogmosoly, nem odatett, a nő pont ránéz a pasira, de olyan igazi boldog mosollyal, a férfi meg a kamerába, majd le is jöttek a könnyeim, ahogy ezt elkaptam és most, ahogy nézem a képeket, hiszen az évek alatt jó barátok is lettünk.

volna már írni Máriáról. Instagramról ismerem, ő is kertfotós, csak ő nem olyan szerencsés, mint én, hogy él Angliában, kertmennyországban. Ő ukrán. Mikor a háború kitört (jó tudom, nyolc éve vannak harcok, de ez a nagy, ami már mindenkit nagyon érint), akkor mindig kérdeztem tőle, hogy hogy van, adjon jelet, írt a menhelyről, napokig ki sem jártak, de volt mit enni, próbálták a jókedvet őrizni. Amikor Kijevet is elkezdték támadni, akkor ő átment Lvivbe, aztán azt is elkezdték támadni. Már az elején kértem tőle, hogy ha bármiben tudunk segíteni, akkor szóljon. Ide kijönni az elején szinte lehetetlen volt, most már valamivel egyszerűbb. Mondta, hogy köszöni, de nem, ő nem akar eljönni. Aztán egyszer csak írt. Nincs más lehetősége, dolgozni nem tud, a háború nem ér véget, tudnék-e neki segíteni ide kijönni. Hozzánk jöhetett volna lakni, de innét dolgozni (boltba, emberek közé, bármi) menni lehetetlen autó nélkül. Persze ez is megoldás lehetett volna, de gyorsan körbekérdeztem, hogy tudna-e valaki valamit. Egyszerre lett saját cottage-a és állása egy birtokon. A nő, akit én direkt nem is ismerek, csak egy ismerős ismerőse, azonnal elindította a vízum kérelmet, s minden pikkpakk ment. Mária már itt is van. Egy vasárnap érkezett, amikor indult a Chelsea Flower Show, hétfőn csak újságírók, fotósok.. stb mehetnek, ja meg a celebek, de ilyen jegyet csak úgy nem lehet venni, ezt hónapokkal előre kell igényelni. Mária kérdi tőlem, hogy eljöhetne-e velem, mint asszisztens, hát mondom sajnos hétfőre nem, de tudok neki szerezni jegyet. Két nap múlva már küldi a selfit a Monty Donnal. Ez a lány annyira, de annyira boldog. És nagyon hálás. Rengeteget dolgozik. Mellette járja a mezőket, virágokat szed, nézi a kék, csendes eget, sehol egy tank, sehol egy rakéta. A telefonján ott a sziréna applikáció. Hatalmas kontraszt. Imád itt mindent, nagyon szereti, hogy az emberek kedvesek, segítőkészek, de nagyon hiányzik neki Ukrajna és alig várja, hogy egyszer majd hazamenjen. Ő fiatal, erős, nyelvet is beszél, megteheti, megtette, hálisten. Amikor nézem a hírekben, ahogy menekítik ki a kilencvenéves néniket, hogy lehetne a mama is, hogy szeme láttára veszik el egész élete munkája, az otthona, eltűnik az egész falu, földdel egyenlő, így élni élete utolsó éveit, hogy már soha nem lesz hova hazamenni, micsoda szenvedés lehet az. És amikor otthon voltam, nem egy embertől hallottam, hogy az ukránok ezt megérdemlik. Többek között ezért sem bírok arról az időszakról írni, amikor otthon voltam.

vezettem ma reggel be, magas irodaházak, helyes sorházak, nagy iskolák, minden volt, ha nem belváros, márpedig ez nem az volt (5 km-re délre a Tower Bridge-től), akkor kocsival megyek. Csöndes út volt befelé, fél négykor indultam. Pár húzós nap után Londonba bemenni pihentető volt, mégis az egyik legfontosabb munkám. Szerdán elindultam Sussex-be, egy lakberendező kertjét fotózni, kedves kert, kedves pár, megteáztunk, megismerkedtünk napsütésben, arra jött egy hatalmas eső, arra pedig egy szép este. A ház előtt van a vadvirágosmező, mögötte a virágoskert, amiben volt az én lakrészem, mert ott aludtam, ilyenkor nyáron négykor kezdek, amikor feljön a nap annyira, hogy éget mindent és mindennek fura a színe, addigra már árkon-bokron túl járok. Nyolckor már egy másik kertben voltam, de oda csak beugrottam, ha már arra jártam, sokat dolgoztam ott tavaly, most csak ültem, megteáztunk. Majd mentem a következőbe, kerttervezőbarát, kedvenc kertem, kedvenc házam, megteáztunk vele is, sokáig sehol nem időzhettem, haza az út majd két óra, s még este mennem kellett egy kertbe, ami még tőlünk egy óra. Hazajöttem, volt két órám, a képeket elmenteni, förönnyi, ilyesmi, majd húztam a Cotswoldsba. Egy híres ember híres lányának a háza, volt ott mindenféle kapukód, meg biztonságiőr, meg anyámkínja. A kert szuper volt, telistele rózsával. Legalább száz. Futottak mindenfelé. Nem jöttem haza, mert reggel ilyenkor nyáron visszamegyek, a reggeli fények a legszebbek, így egy szállodában aludtam nem messze. Négy után már újra a kertben voltam, hatra végeztem, onnét húztam egy másikba, kilencre itthon voltam, az ember éppen állt neki dolgozni, nekem meg minden bajom volt, olyan fáradt voltam, fizikailag, amúgy meg pezsegtem nagyon. Ma reggel pedig Londonban. Egy híres angol író unokájának a kertje, de nem ez a fontos, hanem a kerttervező, akiről csak álmodtam, álmodtam, bátorságom soha nem volt felkeresni, aztán egy napon ő keresett fel. Hogy ezt a kertet, ha lehetne, mert eladják a házat, olyan szuper kert, ki tudja mi lesz a sorsa, legyen megkörökítve. Álom volt az egész. Mivel már a lakók kicuccoltak, de a kertészek még járnak, ők elföldelték nekem a kertkapu kulcsát, a ház előtti egyik ágyásba, oda tettem én is vissza. Jött egy róka is leskelődni. Hazajöttem, hétvége itthon. Aztán hétfőn személyesen is megismerem ezt a kerttervezőt, mert akkor a saját kertjét fotózom, Wales-ben. Mindenki nagyon kiváncsi rá, folyamatosan téma kertes körökben. Soha senki nem fotózta még. Nem hiszem el, hogy én leszek az első. Hullafáradtan, de boldoganhalokmeg.

a zuhany alatt és kétmillióháromszáznegyvenhatezer gondolat megy át a fejemen, erősen kell figyelnem, hogy csak a zuhogó víz hangját halljam és semmi mást, nem akarok kétmillióháromszáznegyvenhatezer dologra gondolni pont akkor, muszáj, hogy a fejem néha csak egy dologra koncentráljon, de annyira nehéz. svéd tanfolyamra szeretnék menni svédországba, egyhetes vagy kéthetes, tanulás reggeltől estig, gondolom van ilyen; egyébként meg milyen tanfolyamra menjek, amit leírhatok céges képzés címen, annyi minden van, de mondjuk a svéd ide pont nem fér bele; valaki árulja a képeslapjaimat, de nem tehetem őket újrafelhasználható fóliába, mert az még akkor is, ha újrafelhasználható, akkor is extra felesleges dolog és nem jó a környezetnek, bár védi a lapot, mert egyébként meg fogdossák az emberek, gyűrődik, vááá, na ez a gond, viszont a nőnek nem gond franciaországba repülni, eladó házakat nézni, majd újra repülni, megvenni, majd újra repülni, meg újra, azzal nincs gond, szerinte; egyébként ez a legnagyobb oka annak, hogy a kontinensre szeretnék költözni, normandia is a listán, persze a balaton-felvidék is, bár a legutóbbi otthonlét óta nem jár annyit azon az eszem, bánatomra, szomorúság, de majd kialakul, idén én nem parázok rá semmire, úgy döntöttem, ez a világ meg van őrülve, mindenki meg van változva, mindenki fura, beleértve engem is, mi lett velünk, nem tudom, de a kert van, a kert marad, hálisten, oda megyek a sok gondolattal és akkor biztos lehetek benne, hogy mindegyik eltűnik és semmi nem számít.

kelek. Ötkor a legszebb a kert, most jöttem be. Bármi kert reggel a kedvencem. Fél ötre megyek egybe, majd hétfőn, addig kifújok. Királynőünneplés, négy napos hosszúhétvége, itt ilyen soha nincs. Most meg van. A mi falunkban is lesz party, a farmon, játékok, eszünk-iszunk, éjfélig tartó diszkó. Hiánycikk a bunting, az a kis háromszögzászlófüzér. Nem mindenki monarchista ám itt, sőt, de a királynőt nagyon sokan szeretik. Itt a június. Egy iriszvirágosnál kezdtem. Futórózsák alatt ebédeltünk. Ha lenne egy varázspálcám, akkor a mama kertjében teremnék és cseresznyét ennék vele.

egy csomószor elkezdtem mindenfélét írni. Ott le vagyok maradva, hogy április elején otthon voltam, aztán egyszer csak beindult minden egyszerre, sűrű a munka nagyon, jó munka, imádom, de nagyon sok. Jövőre egész januárban Görögországban leszek, úgy döntöttem, úgy csinálok, mint a zöldségkereskedők. Olyan sok minden történik, jó minden, de akkor most megfogadom, hogy bejelentkezek a mininyaralásomról majd, csütörtökön, a barátnőmék kutyájára vigyázok, először úgy volt, hogy elhozzuk ide, de inkább én megyek oda, ott is alszok egyet, mininyaralás, múzeumban lakik, mint otthon R. barátnőm, neki is mindig mondom, ő magyarmúzeumban, J. pedig angolmúzeumban, tele kedves mindennel. Onnét majd felveszem a fonalat.

happiness grew old
waiting for me
and i grew old
searching for happiness
in places it did not live

Rupi Kaur