eső, ami egész nyáron nem jött, most megérkezett, s leesett egy hét alatt, sőt, még annál is több, hatalmas széllel, nagyon enyhe idővel. Madarakkal tele a kert, nagyon szeretem hallgatni őket, nem voltam sose különösen madárbarát, de már megszerettem őket, az embertől kaptam egy olyan könyvet, hogy "12 Birds of Christmas", nagyon szeretem olvasni. Kiszaladtam a kertbe, megnézni, hogy mi a helyzet. A nagynehezen elültetett hagymások közül a fritillária bújik az egyik cserépben, a tulipánok és a nárciszok remélem még azért várnak. Tavaly a birsalmafa alá ültettem a "Sir Henry" hóvirágot, amit egy barátnőm küldött, miután Henry-t elaltatták, na ezek már bújnak, nagyon várom, hogy lássam, milyen a virága. Lesz rebarbara. Holnapra szárazabb időt mondanak, sőt, még a nap is előbújik, úgyhogy megyek kertezni. Addig is, kívánok mindenkinek boldog új évet, boldog legyen, s hogy kinek mit jelent a boldogság, azt maga tudja. Csak legyen belőle bőséggel.

reggelire, mákos, pont olyan lett, amilyenre szerettem volna, sütök ezerrel ebben az időszakban mindig, mama után, mondtam neki, pár hete, hogy advent van, azt mondta, "lányom, engem illesmi má nem érdekel, dúgoztam én ölöget az íletembe", gondoltam, de jó neked mama, mert emlékszem, hogy a karácsony minden volt nálunk, stressz, feszkó, mert a veszekedést ilyenkor az ember valahogy megpróbálta megállni, hogy ne, s ebből lett a feszkó, a mama sütött, hetekre előre, áll halomban a liszt, cukor, vaj, téglaráma, sütött, annyira fájt mindene estére már, hogy aludni sem tudott, de csak sütött, sütött, hogy majd vigye mindenki. Szóval sütöttem, máshogy most nem lenne bejglim, bár tudom, hogy van itt egy híres pékség, magyarok, de messze van, pár óra oda elmenni, ki meg nem küldik a bejglit, meg egyébként is, a sütés nekem meditáció kicsit, akkor kikapcsolok, bár egyébként sem élek nagy stresszben, de a fejemben sokszor sok minden túl egyszerre kavarog és az nem jó. A sütéskor meg oda köll figyelni. Oravecz Imrét olvasok, otthonról, pont beillik a karácsonyba egy parasztregény. A vendégszoba ablakát tártam ki, holnap jönnek karácsonyra, s a vendégszoba a csendes szoba, a kertre néz, olyan jó volt ott állni a csöndben, bár ilyenkor általában minden kicsit elcsendesedik, egyébként is sztrájkol a royal mail (nem a posta, hanem a kézbesítők), meg a mentősök, meg a vonatok, meg a reptereken is pár alkalmazott, s mikor boldog karácsonyt kívánok, pont az előbb valakinek, akkor hirtelen az fordult meg a fejemben, hogy ezzel én tulajdonképpen mit kívánok? Ennek a valakinek pont tudom, hogy kicsit zűrös lesz a karácsonyi időszak, de azt hiszem azt kívánom, hogy legyen benne boldog, békés pillanat. Békés. Ilyenkor kell kicsit elmerülni, leáll a kert is, behoztam a kertből az utolsó céklát, ma este a halhoz abból csinálok salátát, a szenteste az én karácsonyom, a holnap meg a britkarácsony, az embernek átadom a terepet a konyhában, s nekem lesz az olvasás, meg elmélyedés, ja, nem, mert itt lesznek a vendégek, de akkor meg eszünk, iszunk, játszunk, megbeszéljük a jövőt, előttük pont nagy változások állnak, de valamiért úgy érzem, hogy előttünk is. Akárhogy is, bármit is jelent, legyen békés.

De jó lenne messze kóborolni!
Bejárt helyeket hosszan sorolni,
bejáratlan utakat keresni,
jól ismertből el-eltünedezni.

De jó lenne asztal köré gyűlni!
Beszédzsongásba mélyen merülni,
emléket nyomozni illatokban,
tűnődni, ha gyertya fénye lobban.

De jó lenne kiülni a csendbe!
Hallgatnánk, amíg ránk esteledne,
csillagoknak suttognánk meséket,
várnánk, míg az éji táj feléled.

Balázs Imre József

fok volt a hálóban reggel, ami aludni nagyon jó, most két gyapjútakaró is van a sima tollas takarónk felett. Az ablak befagyott, mármint az üvegen belül ül a fagy. Napok óta mínusz van, pár napja esett hó egyik éjjel, s azóta még nem olvadt el, olyan gyönyörű minden a faggyal, bárcsak maradni hetekig, de a jövő hétre már tizenhat fokot is mondanak, ez a téma most, a tél ritkán jön el ide, ezért gyorsan leküldtek Dorsetbe egy kertet lefotózni a fagyban, hat órát ültem a kocsiban a semmiért, mert ott meg nem volt fagy, pedig az előrejelzés és az összes okos app mondta, hogy sok mínusz, csak ugye ott a kertben senki nem volt, hogy mondja, hogy ne menjek, de mindegy is, van ilyen is, ritkán, viszont most a fűtés a téma, az egyik hely, ahol sokat dolgozok, kertészekkel, én mondjuk a fényképezővel, amikor ők az esőben palántáznak, akkor sose vagyok ott, pölö, szóval kedves, hogy engem is meghívtak az évvégi vacsorára, nagyon hangulatos volt, s a vacsora előtti beszélgetés pedig a fűtés, ki hogy fűt, mindenki tud ugye meleget csinálni, de mondja az egyik lány, hogy nem, ő nem, befagynak az ablakai minden éjjel, elment sétálni mínusz négyben, s akkor érezte, hogy kicsit átmelegszik, de most tudott olajat rendelni, sokszáz fontért, ami talán megjön karácsonyra, s akkor lesz picit meleg, elektromos plédet majd kap, azt mondják, hogy a testet kell melegíteni, nem az egész helyiséget, de itt ritkán van tél, nincsenek ezek a házak hozzászokva, bár most már nagyon elő van írva a szigetelés. Az ember lehúzott nagyon sok évet minnesotában, imádta a telet mindig, de azt mondja, hogy ezt az itteni hideget valahogy nehéz elviselni, még neki is. Ma van az utolsó nagy fagyos nap, meg is járatom magam mindjárt, a kutyával együtt, aztán elviszem az embert a karácsonyi ebédjére, azzal elmegy az egész délutánja, s akkor visszafoglalom az étkezőt és elkezdek karácsonyit dekorálni, semmi hangulatom nincs, de rossz érzés sincs bennem, csak a hangulat nincs, viszont fa van, friss vágás, mondják, havas is volt, szuper lesz, áll is már a helyén, égősorral, de mással még nem, viszont akkor majd ma meglesz az is.

jött, olyan igazi. Végre. Tavaly alig volt valami, most úgy néz ki, hogy napokig fagyni fog, az nálunk mínusz négy-öt, de marad napközben is mínusz egykettő. Örülök. És hálás vagyok, hogy tudunk fűteni. Azért mindig. Megnyomok egy gombot és jön a meleg. Ezt én már luxusnak érzem sokszor, s tudom, hogy micsoda jóban élünk. S hálisten, legjobb tudásom szerint, a családom is, a barátaink is. Nem fagyoskodunk. Szóval fagy jött. Kilógattam a két darab gyapjúpulcsimat, hadd kapja meg őket a fagy, sose mosom őket, csak így. Már csak abban reménykedek, hogy a madarak nem tojják le őket, mert akkor moshatok, nem? Vettem pár nárciszhagymát, amik nagy részét még az üvegesben tartok, jó hidegen, de hármat behoztam két hete, s most elkezdtek virágozni és dobni az illatot. Nekem a jácintillat az karácsony és tél. Jól esik az is. Sok a munka, már nyakunkon az új év, tervezni az új könyvet, nem állok meg egyelőre, de kétszer bemegyek Londonba, csak móka, az egyik egy fotós-újságírós italozás, a kedvenc lapom szervezi, s ott lesz a kedvenc fotósom, a másik pedig Dennis Severs's háza, múzeum, egy jó ismerőssel megyek, esti időpontra, gyertyafényben lehet körbejárni a házat. Csoda. Ilyesmi karácsonyi időszakot kívánok mindenkinek. Nálunk elmarad, hagyományosan, a kihez menjünk, kit ne sértsünk meg, ki főzzön, mit főzzön, milyen feszkó lesz, mit vegyek neki, nincs csomagolópapír és sorolhatnám-feszkó, vannak emlékeim családi karácsonyokról és nem, sajnos, köszönöm, nem kérek belőle. Sajnos tudom, hogy sokan nem kérnek belőle, mégis kapják, én mindig rájuk gondolok karácsonykor és mondom nekik, hogy nem tart sokáig, ki lehet bírni. Miért nem szól ez az ünnep, már jó rég óta, Jézus születéséről? Például.

éppen nem, el se férne az asztalunkon, de van egy négyes gyertyásom, amit teleraktam mohával a kertből. Északi fekvésű kertnél azért akad moha. Tegnap este begyúrtam az első adag mézest. Tanítvány jön kedden, majd gyakorolhat rajtuk, de jön Maria is, vissza, bombák alól a békébe, s az, hogy drága a vaj, a legkisebb gondnak tűnik ilyenkor. Tegnap este megnéztem egy filmet, The Swimmers, a Mardini testvérekről szól, úszók, s arról, hogy hogyan menekültek el Szíriából, többek között Magyarországon át, végig lehet sírni az egészet, s ha lenne egy kívánságom adventre, akkor az volna, hogy mindenki nézze meg ezt a filmet vagy legalább is olvassa el a történetüket. Majd mindenki szálljon magába és gondolkozzon el. Szép Adventet, mindenkinek.

könyvesboltomba ugrottam el, meg a postára, ez a város, ahova úszni járok, nagyon szeretem, picike, semmi flanc, de egy szuper könyvesbolt azért van. A reggeli szakadó eső után megjött a napsütés, minden szép és békés, beugrottam a boltba is, vettem pár karácsonyi előzetest, sütéshez, a jövö héten én leszek a falusi elsőpéntek vendéglátója, minden hónapban az első pénteken, a faluházban valaki vendégül lát mindenkit, a decembert szoktam vállalni, mert akkor általában nem szólít el a munka, aki akar jönni, kávé, kivéve én, mert én akkor már teázok, na itt ezek felkelnek, első a tea, tízkor kávé, délután tea, kivéve én, mert én első a kávé, utána csak tea, s vicces, hogy ezt már tudják is a faluban, na szóval arra sütni kell, a kávé-tea meg megvan a faluházban, mézeskalácsot sütök egynek, kávéval kiváló lesz, meg még linzerre gondoltam, de jobb lenne valami egyszerűbbet, amit csak felvágok, de hát mér ne, december van, aznap kezdjük el behordani oxfordba az élelmiszeradományainkat, akkor gyűjtjük őket a faluházban, gondolom sokan beugranak majd, de nem is ez a lényeg, szóval a boltba mentem, olyan kellemes volt, luxusérzés, hogy járkálok a polcok között, szerdán délelőtt, mint akinek semmi dolga, az élet szép, sőt, még jácinthagymákat is vettem, hármat, advent vasárnap hozom majd be őket, karácsonyra lesz is virág. S akkor hazajövök. És ír Maria, képekkel, hogy bombáznak, a közvetlen közelükben, s a képen tipikus jereván lakótelep (aki soproni, azt tudni fogja mire gondolok), szóval lakótelep és a füst, amit a bombák hagytak maguk után, de majd jönnek azok közelebb is, nincs víz most már, kimennek vidékre, a dacha-ba, legalább olyat tudnak, az sincs éppen biztonságban, de ott a kútból lesz víz, azt mondja, lemennek a tizenhatodik emeletről, legalább az, azért aggódok, ha oda becsapódik egy bomba, akkor hova menekülnek már, szörnyű ez a háború és félelmetes belegondolni, hogy az egész világ is belekeveredhet, nagyongyorsan.

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Nemes Nagy Ágnes

Húszéveskori önmagunkkal
ha találkoznánk negyvenévesen:
irigyelnénk, vagy megpofoznánk.

Aki tegnap voltál:
ma már nem te vagy,
Aki holnap léssz:
ma még nem te vagy.

Csak az emlékezet csalása fűzi
egy életté a folyamatos halált.

Mert meghal szünetlen
az én, meg az énre az én,
a bennem sületlenebb én,
a velem okosabb én,
a rajtam kopottabb én, meg én.

Weöres Sándor

a mamánál jártam, arra ébredtem, hogy kinéztem a konyhaajtón és azt mondtam, jajj de hiányzol, mama, hiába van ott a ház, mindegy mi van ott, a mama nélkül már nem az, de aztán álmodtam még azokkal a régi táblákkal is, amikor kettő volt egymás fölött, nekünk a fizika teremben, jó sok képl et ráfért a kettőre, fel-le húzkodták a tanárok, meg a hetes, amikor letörölte szépre, olyan dolgok jutottak eszembe, amik még ezeréve sem. Egyrészt a hülye covid, biztosan kiütött, másrészt folyamatosan bennem van, hogy milyen érdekes, hogy a mamának mik jutnak eszébe, ott jártak nála unokaesómék, felhívtak videón, az otthonból, ahol a mama szomorú volt, hogy itt ennyi látogató, aztán ő semmit nem főzött, majd a szobatársa felé fordult, s kérdezte: de sütemíny, az van, ugye? Egyrészt rettentő szomorú, de igazából főleg megnyugtató. Amúgy is olyan időszaka ez a hónapnak, amikor előjön minden ilyesmi, sokszorozva, meg aztán a covid, ami már két hete van nálunk, kiütött engem nagyon, az embert annyira nem, de neki jobban húzódik az általános nemjóllét. Próbálok dolgozni, ami nálam most már főleg a jövő év tervezése, ami olyan, de olyan jó. Igaz, hogy a tulipán és nárciszhagymák még dobozban, de emiatt nem aggódok, viszont de elmennék már a kertészetben hatalmascserepet venni, mert bírják ezek a fagyot, de nem örökre, jól szétmállott az egyik, idén már nem vetem be, ahelyett, legalább harminc tulipán beleférjen. A Maria hazament szeptemberben, az ukránlány, aki idejött, aztán hazament, mert honvágy meg mindenvágy. Gyertyafényben vacsoráznak és minden este ünnepelik, hogy élnek még. Nem akar visszajönni ide, de hát meg is értem, itt megvolt mindene, erre szokták mindene megvan, aztán mégse jó neki, hát persze, mert az otthona nem itt van, a családja, a barátai, hiába a jóélet, mindig kérdezem tőle, hogy mikor jön, mert megyek érte a reptérre, de még mindig nem, tizenhatodik emeleten élnek kijevben, nem lifteznek, mert sokszor nincs ugye áram, meg ha éppen félúton marad ki, akkor ki hozza őket ki a liftből, bátrak, s folyamatosan csodálom a bátorságukat, s irigylem is. Szóval hát kavarog a fejemben mindenféle, kicsit leálltam a meditációval, muszáj ürítenem a fejemben jövőmenő gondolatokat, egyszerűsíteni mindent. Mint anno próbáltuk a dupla táblákon, úgy emlékszem.

Hajnali csillag peremén 
várjuk a reggelt, te meg én: 
harmatozó fény a házunk, 
mélybe kalimpál a lábunk. 

Vacsoracsillag peremén 
lessük az estét, te meg én: 
elsuhanó fény a házunk, 
reszket a mélyben a lábunk. 

Földre bukó fény: te meg én. 
Éjbe hunyó fény: te meg én. 
Lobban a sóhaj-uszályunk: 
csönd ciripelget utánunk.

Kovács András Ferenc

előtt, este, utolsó percben, ahogy kell, befőztem egy adag birs jelly-t, nem tudom minek hívjam, nem lekvár, inkább ilyen kocsonya féle. Nagyon szeretem, tavaly is csináltam, majd mind elment karácsonyi ajándéknak. Idén is úgy lesz. Maradt még birs, de azt hagytam itthon, s gondoltam, ha túléli a hetet, újra főzök be, hát túlélte, de most birsalmasajt lesz, azt hiszem. Egyszerűen imádom a birset, minden formájában, fán, kosárban, tányéron. Megjöttünk és most csendesedik nekem is az év, de közben ezerrel tervezésben van a következő. Nekem ősszel kezdődik az új év, a tuliánhagymák ültetésével, a tervezéssel. Az egyik kertészertben már hunyor volt, ez mondjuk itt amúgy is tipikus karácsonyi növény, Christmas Rose, de nem szaladok előre ezzel, csak mondom, hogy olyan jó a körforgás, ha az ember kerttel él. Szóval elmentünk Skóciába, jó messzire megint, majdnem Skye magasságába, ahol tavaly októberben voltunk. Hatamas ég, hatalmas tér, nincs őrült forgalom, nincsenek mindenhol emberek, lehet lélegezni. Irigylem azokat az embereket, akik erre az életmódra váltanak, nekem egyelőre nem menne, azért legyen fél órán belül egy kisváros, nem pedig egy órán belül, ahol most nekünk volt. Nem volt wifink, nem volt térerőnk. Nagyon jól esett, húú. Jászberényi Sándor, A varjúkirály, ez volt az egyik olvasmányom, soproni barátnőm küldte ide, most jutottam el oda, huh, brutális volt, s ha nem is minden novella fogott meg, A Varjúkirályt, az utolsót, biztos, hogy mindenkivel elolvastatnám. Nagyon nehéz. Gondoltam, hogy váltok, lájtosra, de aztán végül Tóth Krisztina, letenni alig bírtam, A majom szeme, hát nem lett lájtosabb, de nem tehetek róla, az ilyen olvasmányokat szeretem. A friss levegő, a tengerpartok, a nagy séták fenyőrengetegen át, egyensúlyozták az olvasásélményeket. Majd mutatok sok képet.

van és mindjárt péntek, a temetés napja, két hete lesz holnap, hogy annyira nehéz volt neki az élet, hogy feladta, pihen, remélem, érte már nem, már késő, de az anyukájáért nagyon aggódok, egyetem óta nagyon jó barátnő, itt is jártak, vele, mentünk állatkerbe is, kicsi volt még. Nem tudok a temetésen ott lenni, majd elmegyünk együtt, novemberben, a temetőbe, bejárjuk a falut, megnézzük a sírokat, ahol fekszik anyukája, nagymámája és most már egyetlen fia is. Nincs ennél nagyobb fájdalom, úgy gondolom, pont ezért aggódok, hogy egyen, kérdem tőle, eszik-e rendesen, minden kérdés annyira hülyén hangzik, amikor az ember a legsötétebb verem legeslegalján találja magát, minek a kérdések, ezt is majd az idő, de ezt teljesen az idő sem, soha.

Leomlik ránk félszegen az alkony,
hozna nekünk néhány óra békét.
De ott feszül százmilliárd fényév
köztünk, és csak engem talál talpon.

Világ végén, messze tőlem, alszol.
Nem töri meg emlék álmod kékjét.
Engem a múlt, e gyönyörű rémség
ébren tart és új jelenbe hajszol.

Tűnik a nyár, és a képek kopnak.
Jól fizetett télapók csoszognak -
párkányomon árva virgács kókad.

Látja a tél, ablakon belesve:
újat megint nem hozott az este.
Ajándék már minden emlék rólad."

Birtalan Balázs

éve is van már, hogy elmentem a bbcbe, be lehet oda menni, körbevezetésre, ahol sok érdekes dolgot elmondanak, hogyan veszik fel a rádiójétékokat, hogy az időjárásbemondó nem vehet fel zöldet, megmutattáok, hogy hogyan működik a súgógép, lehetett felolvasni híreket, vagy kép alapján elmondani időjárást. Azt is megtudtam, hogy megvan az anyag arra az esetre is, hogy ha meghal a királynő, persze folyamatosan frissítik, de summasummárum, ha egyszer eljön ez a nap, akkor egyből mehet az adás. És ment is. Rengeteg dokumentumfilm, cikk, már előre le volt forgatva, meg volt írva, ki tudja hány évre visszamenőleg. Ahogy néztük tegnap, ahogy Skóciából hozták a koporsót, kérdem is az embert, hogy te, akkor már a Károly temetésére is készülnek? Hát persze hogy. A Károly kertész, jó király lesz, amondó vagyok.

Engem pont Németországban ért a hír. Az életét ünnepelni, tanulni tőle, mert még ha a királysággal oly sokan nem is értenek egyet, a királynő mind ember, maga volt a nagybetűs példakép. Ahogy jöttem hazafelé, a csalagút francia oldalán vettem egy francia lapot, különkiadás, sok királynős cikkel, képpel (gondolom náluk is le volt már gyártva az anyag, digitálisan, csak nyomtatni kellett), aztán ahogy átértem ide, s ahogy elsuhantam az első királynős nagyplakát mellett, az elég szívbemarkoló pillanat volt.

a labdát a kutyának. Azt gondolná az ember, hogy focipálya ez, mert van két kapu, de nem nagyon használja senki. Nagy füves tér. Mellette egy lovarda, egy kis játszótér, ott sem látok soha senkit, sok sok fa, almafák és egy allotment. Kiskertek. A szomszéd pici faluban van ez. Szóval dobálom a labdát, amikor jön egy ember, egy kosárral, mosolyog a kutyán, hogy milyen ügyesen elkapja a labdát, ahogy mellém ér, kérdi, hogy szeretem-e a céklát. Soha életemben nem találkoztunk még. Mondtam neki, hogy imádom a céklát, mire azt válaszolta, hogy na akkor csak várjak, mert most jött meg nyaralásból és feltételezi, hogy jó sok van, mert idén nagyon jó cékla év volt. Honnan jöttem, skandinávra tippel. Mindig mindenki arra tippel egyénként. Eljöttem egy rakás céklával és cukkinivel. A céklából almásrépás salátát csinálok, nyersen szeretem a legjobban. Ez Anglia nekem. Hogy jön egy ismeretlen, hogy mosolyog, hogy szóba elegyedünk. Simán eljöhetett volna mellettem úgy is, hogy csak méreget a távolból és oda se szól, de itt ilyen nagyon ritkán van. Falun legalábbis.