mert lemaradt, mert itt aludt végül a Maria, pedig nincs már vendégszoba, egy ideig, de a nappaliban szuperjó volt neki a kanapén, azt mondta, nem is akart még hétfőn sem elmenni, de aztán csak, s elvittem egy másik ukrán ismerőséhez, zsongott a fejem, mert ez a lány tényleg soha nem hagyja abba a beszédet, nekem ez rettentő sok. Viszont az meg szomorú volt, mikor mondta, hogy tavaly itt milyen divat volt befogadni ukránokat, s most meg már senki nem foglalkozik velük. Ezen elszomordtam, mert tudom, hogy ahol ő lakott, nagyon várták, mindent megkapott, nem csak anyagilag, de figyelmet, programokat csináltak vele, stb. De ez csak egy hónapig tartott. Azótan egyáltalán nem foglalkoztak vele, most már, amikor néha visszajön ide Angliába, fel sem hívja őket, mert minek, soha nem érnek rá. Fura. Nem tudom ám, hogy ez összeefügg-e a háborúval vagy inkább az ő személyiségével. Bejelöltem a térképen, hogy hol laknak a fővárosban. A másik bejelölésem az a Pyrohiv múzeum. Remélem, hogy ha egyszer eljutok Ukrajnába, még ott lesz az. És a Maria is.

visszajöttünk a nyaralásból, amit én nem tudok nyaralásnak hívni, az ember szerint az volt, mert nem dolgoztunk, na mindegy, szóval megjöttünk, itt már minden karácsonyról szólt, október legeslegvége, könyörgöm. Persze ehhez már rég hozzászoktam, de mégiscsak ősz van még, viszont valahogy egy súly nehezedett rám azzal, hogy minden a karácsonyról szólt már akkor. S ott van emellett minden, ami a világban zajlik, hát valahogy nem találtam a helyemet egy ideig. Egy hétre rá, végül aztán rendeltem képeslapokat a V&A-ből, mert aztán eljön a küldés ideje, s akkor kapok észbe, hogy a jó lapok elfogytak, mert más valóban időben a karácsonyra. Egyébként is, ki küld már képeslapot, pedig itt aztán ez nagy, de már itt is kevesebb, sebaj, most idén fogok, mint régen, úgy döntöttem. Szóval semmi hangulat, de aztán a hét egyik reggelén fagyott, s akkor picit átlendültem téli módba. Vettem is két jegyet Handel Messiására, egy közeli katedrálisban. Az majd december közepén lesz, pont a karácsonyi éneklésünk és a nagyházas karácsonyi italozás előtti napon, de ugye ezeket még ki tartja számon..

miatt kerültem lemaradásba, mert a tervem az, hogy novemberben és decemberben minden nap teszek ide valamit.

a kisüvegek, holnap meglesz a sok cukor és máris feldolgozom a rengeteg birset. A nyáron vigyáztam egy barátnőmék kutyáira, s láttam, hogy a hűtőben penészesedett a birsjelly-jük, amit tőlem kaptak, na nekik idén nem adok, hehe. Takarítani is kell majd, mert vasárnap jön a Maria, az ukránlány. Egészen más energiaszinten mozgunk, s ez engem baromira lefáraszt. Ő pl. folyamatosan, megállás nélkül beszél. Elviszem az erdőbe, egy jót sétálunk és szedünk eztazt, az ember meg főz addig, csak még féltízkor mise, rememberance day, amit nem akarok kihagyni, majd őt is elviszem, ha fel tudom szedni 8 körül, de mondom, más az energiaszintünk, ő pl. este 11kor áll neki vacsorát főzni, reggel 11kor meg felkel. Hallatlan! Hát ilyen nagyjából nyugis hétvégére készülök, napsütéssel és egy kis nárciszelültetéssel is. Egyébként meg semmi hír, csak esik, esik és esik az eső.

Majd így is, úgy is bekerít a vég.
A dér belep, páncélba zár a jég.
Mindegy, mit tűrtem, mit nem tűrtem el:
a föld öle egykedvűen visel,
mintha nem érte éltem volna át
a zúgó nappalt, zajló éjszakát,
mintha nem érte értem volna meg,
hogy vad vagyok és vadat kergetek;
bezár szelíden, szépen, könnyedén, 
ez biztosan enyém.

László Noémi

"Nagyon jó lenne ezt az okoskodó, mindentudó attidűdöt mindenkivel kapcsolatban elfelejteni. Ez az arrogáns, lekezelő attitűd, ami nagyon domináns a magyar közbeszédben, az egyrészt semmire nem jó, tehát a világot nem lehet ezzel érteni, másrészt elképzesztően ellenszenves, harmadrészt pedig veszélyes. Vannak olyan helyzetek, amikor a világot muzsáj legalább egy kicsit érteni."

Vonnák Diána, Az élet, meg minden podcaston

megint a zsidórészen dolgoztam, de most nem mentem a Carmellibe kenyérféleségeket venni, viszont voltunk délkoreaiban vacsorázni, a lengyel boltban pedig volt mák, s a hab a tortán volt a (magyar) barátnőmtől, akivel vacsoráztunk, kapott magyar dió. Kincs. Legjobban ezt szeretem Londonban, hogy van minden, van mindenki, békében.

munka, irány be Londonba. Öt harminchat volt az órámon, amikor megébredtem, akkor már maradjak, gondoltam, ébren, gyertya a konyhában, kávé, lassan, mintha húznám az időt, nem a munka maga, csak akivel dolgozok, fura. Mindegy, jó napok szoktak lenni amúgy, ez meg az utolsó (talán még tavasszal egy). Ez észak London, nem messze a Hampstead Heath-től, de ilyenekre nincs soha idő, meg ha a felszereléssel megyek be, a tizenkétkilós táskámmal nem szeretek lófrálni, de az autóban hagyni sem. Viszont sütni fog a nap és a novemberi napsütés csodaszép.

ezt ajánlom, meleg szívvel. Mátét online már korábbról ismerem - picit - de most otthon személyesen is találkoztunk. Példakép. Alig várom, hogy egyszer legyen egy közös napunk együtt, vadvirágosgyűjtős vagy tiszántúl bejárós vagy bármi hasonló. S itt a cikk a Kertikalazon.

vihart várunk. Esőből nincs hiány, a kertbe lassan csónakkal lehet csak kimenni, persze túlzok, de ilyen érzés, nincs is kedvem kint tennivenni, minden egy víz. Napok óta riogatják a népet a nagy viharral. Széllel jön főleg és sok esővel. Ilyenkor különösen szeretek itthon lenni. Tíz fok a nappali plusz, néha este fűtünk egykét órát, de napközben még bírható, főleg, ha süt a nap. Meg vannak jó kis gyapjútakaróim. Az ember mindig megjegyzi, hogy mennyi az energiafogyasztásunk (be kellett szereltetni egy ún. smart metert, ami kiírja az elekromost és a gázt is), s ezzel mindig kiakaszt, de azt mondta, hogy nem a pénz miatt szól (dehogynem, isze skót), hanem hogy a földet óvjuk. Namindegy, csak a vihar vonuljon el gyorsan és kár nélkül. Jelenleg öt helyen van vízfogó edényünk a télikertben. Bár ez nem az esős napokat, inkább a télikertet minősíti. Ha egyszer nyerünk a lottón és megvesszük ezt a házat, az első lesz, amitől megszabadulunk. De ha szerencsénk van, akkor elviszi a vihar.

könyv, hat üveg méz, sok szép régi tál, s az utolsó üveggömbök, amik valamilyen csoda folytán még ott voltak a mama házában. Tíz kiló birs, amit egy idős néni árult Balatonfőkajáron, négy növény, Mátétól, amiket behozni sem szabadott volna, ugye, de a birset sem, szerintem. Az alkoholt és a kolbászokat nem is említem, mert az annyi mennyiség, amit simán be lehetett hozni amúgy is. Három turis felső. Rengeteg sok emlék, sok sírás és sok nevetés.

délben indultam el itthonról. Azóta 1800 km-t vezettem, Yorkshire munka, majd Skócia munka, esős viharban mentem főleg, 3 helyen aludtam 5 éjszakát, s a tegnapi fotózáson már alig álltam, ja, közben még meg is jött, váá, s mire ma délelőtt az utolsó négy órát vezettem le, hazáig, oxfordnál már bőgtem, hogy nem bírom, de onnét már bírtam, elterveztem, hogy hazaérek, csinálok egy jó kis levest sok répával, borsóval, ez tartott életben, egy forró leves, aztán ágy. Hazaértem. Az embert pont húslevest főzött mára, hát azt hittem megint sírok, de azért azt már nem. Szombat reggel indulunk haza, kocsival, előttünk pont ennyi út. De előtte még elmegyek két napra délre, ottalvással. Felmerült, hogy töröljük az egész hazautazást, ebben a formában legalábbis, de aztán mégsem fogjuk, menjünk, egye meg a franc, lesz, ami lesz, az emberrel felváltva vezetünk amúgy is. Majd péntek este hazaérek, beszórok pár pulcsit, aztán irány. S csak reménykedek, hogy nem covid, amitől szarul vagyok. Ez most olyan hülyén jött össze, sűrűre, messze, Skócia, viszont vasárnap délután egyedül mentem egy kört, ködös erdős vidéken, s akkor volt a legeslegjobb. Csudaszép.

után kicsivel készen is volt a galette alap, paradicsomos, majd ebédre. Tanítványból lett barátnő jön ma hozzánk, egyébként az egészségügyben dolgozik, úgyhogy kell neki a kikapcsolódás, én már jártam náluk, ma ő jön el, virágfarmra megyünk és egész nap vinnyogni fogunk, nagyon jókat lehet vele nevetni, egyébként skót. Ma adom le a könyvemet. Írtam egyet. Megy a nyomdába. Most vagyok ott, hogy ránézni sem tudok, nyomtassák ki, először egy példányban, átnézem, aztán jöhet a többi. Nem sok ám, csak saját nyomtattatás. Fotózásról. Könyvről meg jut eszembe. Vasárnapi jógámat csinálom éppen, a dolgozósszobámban szoktam, körben könyvespolcok. Jóga közben szoktam lesegetni a polcokat, de csak úgy ki a fejemből. Hát mit látok! Egy Vida Gábor könyvet! Azt hittem, hogy dobok egy hátast, de nem, maradtam továbbra is a pózban és a lélegzésfolyamatban. De alig vártam, hogy a végén a kezembe fogjam a "Fakusz három magányossága" c. könyvét, kétezerötből. Már csak azt szeretném tudni, hogy ez a könyv hogyan került hozzám. Egy négyszáz forintos árcédula van rajta. Rejtély. Viszont a könyv szuper, már benne járok.

Az én falumban dombon van a temető.
Fehéren száll a mennyekbe a kő.
Fekete asszony húz az úton szekeret.
Kikericsek alatt pihen a szeretet.
A szépség az, amit az alkalom kíván.
Szorosra kötözik a lányok derekán.
Cifrázzák mellen, háton, kalapon.
Itt nem nőhet a gyom.

Az én falumban gólyák jönnek, fecske száll.
Fészket rak, mint a korán érkező halál.
Fiait naptól szédült léggyel eteti.
Tudjuk: ki alszegi, ki felszegi.
Vasárnap templomba megy a pocak.
Messziről látszik, melyik asszony dolgosabb.
Sarok kopog, kendő repül, boglár ragyog.
Fent: kopasz csillagok.

Az én falumban frissen hantolva a föld.
A szép, nagy ház egy-két gyereknyi űrt kitölt.
Udvara tiszta, az eleje takaros.
Csorog rá alkonyatkor a piros.
Az arcok sűrű kalácsmézbe mártva.
Aki máz nélkül él, marad magára.
Inganak kezek, lábak, mint a fű,
és ború a derű.

László Noémi

kalandom. Na leírom, hogy mi volt Vida Gáborral. 2017-ben jelent meg az Egy dadogás története című könyve, és már évek óta nem kapható. A bookline-on találtam 14-19ezer forintért, azért azt már mégsem. Úgyhogy erről a könyvről letettem. Megtaláltam hangoskönyvben a spotify-on, de nem tetszik az előadás. Szomorúság, na mindegy, engedjük el. Idén májusban megjelent egy új Vida Gábor, a Senkiháza. Mikor aug elején hazamentem, majdnem megrendeltem előre online, de mivel úgyis mentem volna be Sopronba, gondoltam, hogy megveszem inkább a boltban. Egy darab sem volt belőle. S addigra már online sem volt, sehol. Elkezdtem keresni, hogy valahol csak találok egyet, mégis, ha már online nincs is, de talán még boltokban lesz. Találtam viszont online az Alexandrán. Leadtam a rendelést, majd két nap múlva írtak, hogy bocs, a rendszerük nem volt frissítve, tulajdonképpen nincs is meg nekik ez a könyv, írjam meg a számlaszámomat és visszautalják a pénzt. Tovább kerestem, s az arukereso segítségével négy könyves helyen is megtaláltam. Első, megrendeltem, ugyanez, bocs, mégsincs meg. Akkor elkezdtem konkrétan budapesti könyesboltokat nézni, ismerteket, pozsonyi úton pl, na ott is fent volt a honlapon, a kosaramba is betehettem, de ott előre kell utalni, mert addig nem dolgozzák fel a rendelést, amíg nincs ott a pénz, így utaltam azonnal, majd pár órával később üzennek, hogy ja bocs, nincs ám meg, ne utaljak, de addigra utaltam, viszont ők még nem utaltak vissza. Vááá. Az Írók boltja lett volna amúgy a fő választásom, de azt annyira elkönyveltem, hogy ott tuti nincs már meg, na de megyek oda, beírom a keresőbe, hogy Vida Gábor és láss csodát, ott van az Egy dadogás története, utolsó darab! Azt hittem, hogy sikítok, annyira örültem, mert erről a könyvről ezer éve letettem már. Oda utolsó darab esetén emailt kell küldeni, vá, ment az idő, de jött az email, hogy oké, utaljam a pénzt, utaltam, s vártam az emailt, hogy majd mondják, hogy bocs, mégis a rendszerben volt a hiba, nincs is utolsó példány sem és utolsóutánis sem, semmi, de igenis volt! Már ki is szállították és a keresztanyámmal kinyittattam a csomagot, mert nem hittem el, de ott van, megvan. Na de a Senkiháza még nem oldódott meg ettől, visszamentem az arukeresore és folytattam ott, leadtam a rendelést egy másik helyen. Majd jött a válasz, hogy bocs, töröljük a rendelést és jóváírjuk, mert nincs is meg. Volt még két link ott, jöhet a következő, booktogon a nevük, na ott megvolt, hállelujja. Azt is már kiszállították, megvan, minden jó.

Miközben ez zajlott, napokig ezzel csesztem az időt, gondoltam, hogy írok a Magvetőnek, mégis csak, ha valaki, ők majd megmondják, hogy esetleg pl. a Senkiházából lesz-e még, ha már ilyen gyorsan elfogyott (lesz, októberben jön az újranyomás), s félve kérdezem, hogy és az Egy dadogás történetéből vajon lesz-e még valaha. Azt mondták, figyeljetek, hogy e-könyben elolvashatom, ha nincs más megoldás. Könyvkiadóóó. Ehh.

hogy egyszer véget fog érni a szenvedés, az egyik a melegtől, a másik a szokásos havi, tudtam észben, s ez átsegített, azt hittem, hogy valakit felpofozok, legfőképpen magamat, nyolckor ágyban, s mondtam magamnak, hogy ne nyávogjak, mert végre kicsit hűlt a levegő, s láss csodát, egy új magam kelt fel ma reggel. Hűvös van, s aludtunk rendesen. Ablak tárva, takaró alatt, nekem ez kell, télennyáron. Pedig itt csak egy hétig tartott az egész nyár, szóval tényleg ne sírjak, de akkor is sírok, mert abban az országban élek, ahol az időjárás miatt mindig kell nyafogni. De ma örülök, mert megjött az ősz. Mások ma azért sírnak, mert elmúlt a nyár. Így van ez rendjén. Én meg érzem, hogy jön vissza az erőm. Pont jókor, mert indulok Dorsetbe egy kertet fotózni, ott kell aludnom, s ott még ennél is hűvösebb van, mint nálunk, pulcsi és sál, éljen (hú de gáz vagyok) Egy fura helyen találtam szállást, mintha a harmincas évekből maradt volna itt a hely, simán elképzelek ott egy Agatha Christie gyilkosságot is, pont olyannak néz ki. Majd jól bezárom a szobám ajtaját.

a kedvenc éjszakai hangom. sokat hallgatok bele az éjszakába mostanában, ebben a hőségben. Tárva az ablak, de a levegő nem jár, áll, meleg, aludhatatlan. De a baglyot nagyon szeretem hallgatni. Meg a csendet. Főleg hétvégén, vasárnap reggel, ma, a legjobb erre, egyetlen autó nem megy el ilyenkor, csak a madarakat hallani. Tegnap templomot díszítettünk a mai szüreti fesztiválra tegnap, csak egy mise, utána kis evésivás a faluházban. Erre én almáslepényt sütök, mindjárt állok neki, de egy ideig inkább még élvezem a nagy csendet. Kitártam a lenti ajtókat, a kertre, onnét jön be hűvös, északi oldal, ma már talán hűvösebb lesz, s lassan visszatér minden a régibe, az igazi angolba.

volt tegnap este. Általában az ember képvisel minket, de most nem volt itthon. A covid alatt elkezdték az egészet zúmmal, s aztán kicsit visszatért a faluházba, személyesre. Tegnap volt egy nagy, mert lemondott a "chair", nálunk ilyen, hogy polgármester az nincs, de van egy ember, aki a falu dolgait intézi. Az előző kicsit el is kényeztette a falut, annyi mindent csinált, többet, mint a feladata lett volna, s amikor ő lemondott, senki akarta elvállalni a chair-séget, na végül csak lett valaki. Igen ám, amióta ő csinálta, folyton szidták, a falu táborokra szakadt, gondoltam, hogy szegény manus, elvállta, jófejségből, főmunkája mellett, mi a hála, szidják. Na ennek vége lett, mert bejelentette, hogy lemond, készvége, legyen más. Így lett tegnap új csapat, a chair és a clerk, viszont mindkettő nagyon erős személyiség és nagyon hangos, főleg az egyik. Irtózok a hangos, folyamatosan pofázó emberektől. Okoskodóktól. Na pont ilyen lett most. Tiszta politika az egész, ki kivel van jóban, kinek mi az érdeke, áh, totál feszkós volt ez a gyűlés, volt pofavágás, beszólás, döbbenet. Mint a nagyok, csak kicsiben, mindenki az erejét fitogatja, de bárcsak az eszüket villogtatnák, csöndben.