fél tíz. Jövök be a kertből, ahol eltöltöttem egy jó másfél órát, kiszedtem egy csomó nefelejcset, pár gazt is, s az üres helyekre tettem be mindenfélét. Fel kell írnom majd, mert elfelejtem. Daucus az egyik, amit nagyon szeretnék sokat a kertben, de hát nem vagyunk mi virágosrét, sajnos, kis palántákat rendeltem ebayről, pikkpakk megjöttek, már a földben is vannak. Minden buja, csupa zöld, dzsungel, mondja az ember. A vadsóska és a csalán marad, főleg a kerítés közelében. A ragadósat kihúzkodom, mert az olyan jó érzés, ejj lányom a tikok is úgy elcsipkedník azt. Vízbe teszem néha, jó antioxidáns vagy mi a fene. Szóval ez a másfél óra volt a kis ajándékom, hogy itthon vagyok egy rövid időre. Szombat reggel kivitt az ember a reptérre, ahol fogalmam sem volt arról, hogy a kerttervező velem jön-e vagy majd ott találkozunk? Végül hívott, hogy majd ha leszállok, menjek ki, s meglátom a sok taxit, az egyikbe üljek be és jöjjek el hozzá, majd elküldi a címet. Minden csuda volt. A kertészéknél aludtam végül, az volt a bázis és reggel a kertész vitt ki a kertbe is, tizenötperc körül kocsival, s előző este megcsinálta az éjszaka állós porridge-ot, kis kosárban kivittük és a fotózás végén, mire a nap már tűzött, hét-félnyolckor, megreggeliztünk ott. Csuda emberek voltak, én voltam egyedül nő, a többi pasi, s mindenki párban, csuda barátságos nép ez a majjorkai (direkt írom így). Hétfő este hazaértem. Kedden próbáltam életben maradni. Szerdán kétszer be Londonba, egyszer reggel, egyszer este, pedig kicsi kert, de nagyon kedves kis kerttervező, holnap két kertbe megyek, aztán szombaton Chelsea, vasárnap csak egy másik londoni kert, majd hétfőn Chelsea majd kedden megyek le Dorsetbe, cidrizek attól, mert nagynév ez a kerttervező, ott két nap és így tovább, ilyen most ez, de egyelőre pont, hogy igyekszek pihenőt kivenni, pont a kertben. Tisztitja a fejemet. Pont kell is, mert otthon áll a bál. Hogy a családból engem az anyám miért utált mindig és a tesóm jelenidőben miért utál, hát felfogni nem tudom, de felnőttem, s nincs mese, le kell szrni, mást már nem tudok.

meg kell menteni, ez már egy ideje nagy téma. A falu több, mint a felének ez se hideg, se meleg, sajnos. Holnap lesz egy kis vásárka, a faluházért, amire lehetett jelentkezni, asztalt kiváltani (az asztalpénz megy a faluháznak), akármit el lehet adni, csetreszeket itthonról, jó idő is lesz, váltottam is asztalt, amikor még nem tudtam, hogy mire majd ez elkezdődik, a gépem már le is szállt Mallorcán. A vásár másik gyűjtőakciója lesz a tea és süti. A sütit a falubélieknek kell(ene) sütni. Nincs tolongás. Péntek van, meleg, bogarak, viszketek egy csomó valami megcsípett, a fényképezősbőrönd bepakolva, de a cipők-ruhák még például nem, egyébként is, mit hozok már ki három napból, de nem lehet csak három felsőt bepakolni, mert ki tudja mi lesz még a program, amikor napközben pl. nem fotózok, szóval bakancs is, szandál is, ezek lennének most soron, de csak várjanak, mert most sütök. Mert a falunak süti kell, hát ki jelentkezett? Villog ám sokszor a baleklámpám.

egy barátnőm, hogy a pajzsmirigyről érdeklődjön, nem magának, hanem a harmincvalahányéves lányának. Mert hogy úgy néz ki, hogy alultermel neki, s nekem ez hogy is van. Arról már tudtam, hogy az anyáknapjájuk szörnyű volt, részleteket nem tudok, de most mesélte el a barátnőm, hogy mondta a lányának, hogy sweetheart, nem lenne jobb, ha nem jönnél el, amikor menstruálsz? Hát igen, megerősítem, pajzsmiriggyel keverve még jobb. A napokban sokat jár eszemben az egyetemi szerelmem anyukája, furcsállottam még akkor, hogy ejnye, hogy ő ilyenkor mindig elment egy barátnőjéhez pár napra, hogy ne otthon a férje szenvedjen, de nem a férj választása volt persze, hanem ő maga, s hú de megértem. Pont egy ilyenre vágyok is. Még az a szerencsém, hogy utazásig még két éjszaka van itthon, s a nehezét már átvészeltem, így nyugodtan repülök és járom a szigetet, és dolgozok, de egyébként meg mindig egy kicsit nyaralás is. Na szóval a nők és a hormonok, tudom, hogy sok pasi megérti ezt, az enyém abszolút, de sokan nem, hát nem nehéz az élet. Sokat ígír, kevesset ád, mondta mindig a mama. 

megszűri a reggeli fényt, így jön be a konyhába, szőrve, jól esően, a konyha mindig hideg, sötét, de ilyenkor napos sokáig délelőtt. Megy benne a mosógép, egyébként nagy a csönd, hosszúhétvége, ilyenkor kevesebb autó szaladgál, legalább is reggel. Az ember elment elintézni a bevásárlást, hálisten, hogy hazaért Skóciából, nézzük a jó oldalát is, én meg kiteregetés után ültetem is ki a dáliákat. Most, hogy leültem megnézni, hogy mik vannak, hát eléggé narancssárga a paletta, viszont a bishop of york ki se hajtott, amire pont nagyon vártam, pont arra, szomorú vagyok, de még adok neki esélyt. Párról szedek le hajtást bújtatni, pl. a preference, ami mindig nagy kedvencem, azon tanultam meg csillió éve mindenféle dáliás dolgot. Már kitettem a székekre a párnákat, mindjárt leterítem az asztalt és ráteszem a hétvégi könyvemet, nehezen tudom letenni, de a dáliák előbb, a könyv pedig Olivia Laing új könyve, The Garden Against Time, húdejó, hogy micsoda jól tud írni ez a nő. Ja, a hétvége fő dolga mégis, hogy úton van felém egy új fényképező. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyennel fogok fotózni, de most eljött az idő (jól le volt értékelve valahol), meg amúgy is, na majd meglátjuk. Viszem magammal a jövő héten Mallorcára, csak munka, úgyhogy addig meg kell tanulnom jól használni. Ilyemi dolgok, teljes nyugalomban.

jókor jött nekem az, hogy ez ember elment északra pár napra (öt), s így egyedül lehetek a gondolataimmal. Még csütörtökön Londonban voltam, ahol tudtam venni túrót, így most rosszullétre ettem magamat túrógombóccal, például, amit most megtehetek, az ember ilyesmire rá se nézne. Dolgozok, takarítok, felváltva, hogy ne unjam meg egyiket se, a kutyát rendezem, mindent csinálok és jól esik a csönd. Na az ember mellett is csönd van, de mégis más ez a csönd. Pénteken kisütött a nap, hjajj, letettem gyorsan a munkát, elcseréltem a hétvégére, amikor esős, hideg, akkor meg meleg volt és napos, olyan szép a kert, olyan jó kint lenni, olyan jó az illat, olyan jó, hogy ott csak béke van. Nádasi Pétert hallgatok, a Saját erdőt, s megnéztem az Elfogy a levegő-t, mindkettőt ajánlom. Eléggé magyaros hétvégém van. 

fijam (a tesóm), lányom (mama a lányait is lányomnak és engem is lányomnak hívott), el ne adjátok! Ez legyen valamellikőtökí. A ház ma eladósorba került. A tesómon kívül senki nem lakik a közelben, nyaralónak, hétvégi háznak, nem igazán alkalmas, na mindegy, nem ragozom, mert már múlt augusztusban megbeszéltük közösen, az örökösök, hárman, hogy senki nem tudja megtartani, fenntartani, eladjuk. Persze milliószor átment a fejemen a gondolat, hogy kifizetem a többieket, legyen a miénk. Aztán utána? Innét vele mit? A mama emléke, hogy mennyire szerette, hogy azért élt, hogy a kertje volt a mindene, hogy otthon szeretett mindig lenni, sehova nem járt, az tényleg az ő vára volt, viszont a mama már évek óta nem emlékezett erre a házra, sem a kertre, nyugtatom magamat ezzel. Meg azzal, hogy a faluban él egy ember, kb apám lehetne, a lányával együtt jártam iskolába, szóval az ő nagyszülei ott éltek, eljött egyszer, hogy mennyit változott a kert, hogy akkor máshogy volt, láttam, hogy micsoda nosztalgiával nézi a kertet, szinte sajnáltam, de ez az életnek a része, ezek a fájdalmas, elengedős dolgok. Nem nyitottam még meg a linket a hirdetéshez, de az ember mondja, hogy tagadásban sem élhetek, hát jó, nem élek abban, de akkor sem bírom megnyitni a linket, csak bőgni bírok, de majd elmúlik ez is.

még csak most olvasom, semmitsem sohasem késő. Miközben P. egy kaszáló-táborba invitált Erdélybe, gondoltam, hogy hú, azonnalindulnék vele, vonattal mennénk, mondta, de sajnos az augusztus is olyan időszak nekem, hogy nem fér bele, de jövőre úgy tervezem, hogy eltöltök két hónapot Erdélyben, az biztos, és akkor lesz benne kaszálás, az már biztos. P. egyébként egy lány, nemrég ismertem meg itt Angliában, szintén magyar, kerttervező vagy tájépítész, magyarul ez mindig máshogy hangzik nekem, mint angolul, s erről jut eszembe, hogy jött ki hozzám Londonból egy kerttervező, hogy csináljak róla egy képet, mert kell neki azonnal, kijött, nem ide hozzánk hívtam, hanem a kutya kedvenc parkjába, még soha nem találkoztunk, csak emaileztünk, s mondja nekem, hogy van egy magyar ügyfele, már kettő igazából, Budapesten tervez két kertet, lehet, hogy ismerem is az egyiket, Csabának hívják. Lehet. Aztán másnap megismertem P-t, aki lány, s egyből szerelmes lettem bele (na jó, nem úgy), mert okos és olyan dolgokat tud, amiket én nem, így fel lehet rá nézni, s egyből odaadtam neki a fényképezőmet, hogy menjen, vigye, akkor még nem is tudtam, hogy magyar, csak amikor visszaadta a gépet, akkor szólalt meg először magyarul, s mondtam neki, hogy ha tudom, hogy magyar, akkor nem adom neki oda a fényképezőmet, de ez csak vicc volt, természetesen. 

csinász lányom? Beteg vagy? Sokszor kérdezte a mama. Jutott eszembe, ahogy reggeli, elmosogatás, konyha rendben, mosógép elindítva, na, most csinálok egy jó teát. És leülök egy percre. És béke van és nyugalom. Kisütött a nap, kintre teregetek, még mosok többet is, az első napom itthon a héten, mindent csinálok. A dáliákat a múlt hétvégén elültettem cserepekbe, már látszódnak az első hajtások, nemsokára szedek le a kedvenceimről hajtást, szaporítok. Van egy nagyon kedvenc árvácskám, "nature antique shades", F1-es, soha nem lehet tudni, hogy pont milyen színű, abból szórtam el két csomagot, s akkorák már, hogy két levelük van, elültetem őket kiscserepekbe, aztán majd mennek a végső helyükre, ami egy nagy edény, amiben most még nárciszok vannak. Meg gazolok majd, de a kert most pont olyan, hogy a gaz nem is látszik, minden csupa virág, nemsokára kivirgázik a galagonya, az lesz ám egy szép látvány. 

sírva ébredtem, a régi szobámban voltam, a mamánál, de sok mindenre nem emlékszek, de a szoba részletei nagyon bennem voltak, aztán felébredtem. Nem otthon vagyok, ma megyek csak haza egy maratoni hét után, na ahol tegnap dolgoztam, itt aludtam kettőt, ágyba kapom a reggelit, ami sokáig fusztrált, de nekik meg pont természetes, nagyon nehezen, de már elfogadom, évek óta járok ide, jó barátnő a munka mellett, hozzak neked kávét, ami régen áh ne, lejövök, megcsinálom, nem kell, hozom fel neked, na most már csak mondom, hogy köszönöm. A mamás álmokon kívül is rettentő sokat álmodok és nagyon-nagyon élénk minden, úgyhogy meggugliztam, hogy mitől van, s az egyik ok a stressz (mindenre az egyik ok a stressz, nem?) viszont nem érzem, hogy stresszelnék, sőt, most így a hét végére eljött a nyugi és holnap egész nap otthon leszek, a kertben, hú de várom, ide orgonát hoztam otthonról, csak úgy ontja a virágokat. 

kerti asztalon volt egy csomó gyógyszer, de volt ott rengeteg kifejteni való borsó is. Kértem a tesómat, hogy hozza ki a konyhából a narancssárga tálat, amibe mindig fejteni szoktuk, s egyszer csak valahogy a mama is ott termett, de mondtam neki, hogy neked nem kell fejteni mama, te már meghaltál. Aztán felébredtem, aztán mondtam az embernek, hogy már megint a mamával álmodtam. Szinte minden éjjel. Nem szeretem a vasárnapot. De aztán csak eltelt, ráadásul elég jól is. Szél van még mindig, rettentő, dolgoznom kellett, s rájöttem, hogy az új photoshop mindenben a barátom, egyébként nagyon nagyon ritkán használom, főleg kiszedni dolgokat, de ahhoz sem értek, csak próbálom, hatvanadik próbálkozás és jó sok elcseszett óra után feladom és megkérem az embert, hogy kérje meg a főügyes munkatársát, hoyg csinálja meg nekem, ő meg megcsinálja fél percen belül. Na ennek most vége, mert már bármit tud az új photoshop, csak mondani kell neki, hogy ide tegyél egy házat, oda meg egy autót. De azt lefogadom, hogy nem tudja, hogy idetegye a mamát. Nem fogom kipróbálni. Most tapétákkal és függönyökkel bajlódtam, vagyis mondom, hogy nem bajlódtam. De néha ilyen munkám is van. Wales-re pakolok éppen, három óra út, mit hallgassak a reggeli autópályaforgalomban, éppen ezt találom ki. S így lassan véget is ér a vasárnap. Amit soha nem szeretek már.

hétvége van, de legalább már melegebb picit. A kert csupazöld. A házat raktam rendbe, aztán megyek ki, kicsit védett, ahol matatni akarok kint és a sweet pea-nek állványt csinálni, már szeretném kiültetni őket, de mire fussanak, az még nincs meg. Holnap jön a nagyobb vihar, úgy néz ki, hát pont most kell ez az állványozás? Megvolt már a mai mamasírás, nincs nap enélkül, néha belegolyóznék, aztán terelem gyorsan el a gondolatokat. Az ember elment elintézni a bevásárlást, hálás vagyok mindig. A héten nem leszek itthon, egy napot se, s bejárom az országot, először nyugat, utána dél, utána észak, nagyon húzós lesz, nem parázok rá előre, de ez sok lesz nagyon. Ráadásul az egyik helyen egy filmet is kell csinálnom, ami a végem, nem szeretem. Namindegy. Munkahelyi problémák. Miközben egy kerttervező éppen kérdezi, hogy melyik reptérről szeretnék menni a kis szigetre, ahova küld, hogy egy kertjét lefotózzam. Majd májusban. Addig is, itthon a kert csupazöld, meg csupaszín. Kint lenni mindig olyan jó. Pont, ahogy mama is szerette. Mindig a kertben. 

egy soproni kertészetben (egyébként szuper hely) egy ilyen brunnerát akartam venni. Nekem már akkor volt itthon. Van egy barátnőm otthon, fehér az egész háza, s gondoltam, hogy az új kertjébe fehér növényeket keresek neki. Na mondom a pasinak ebben a kertészetben, hogy fehér brunnerát keresek. Az nincs. Az nem is létezik. Mondom, de hát nekem is van ilyen. Hát akkor nem jól tudom, olyan nincs, egyáltalán. Nem volt érdeklődő, hogy tényleg nekem van? Hogy milyen az.. stb. Konkrétan kijelentette, hogy hülye vagyok és ilyen nincs. Mondanám, hogy magyaros, de akkor én leszek a bunkó, de egyébként ilyen hozzáállásokkal tényleg eddig még csak otthon találkoztam.

jól ment a nap, megsütöttem a tegnap összerakott kovászoskenyeret, aztán bedagasztottam (bedagasztattam a géppel) a kalácsot, aztán megsült a kalács, a kertben ebédeltünk, mert bár 12 fok volt, de sütött a nap és olyankor nagyonjó, aztán az embert elvittem földetkerülni (mert ő meg szeret bóklászni a földeken és mindenféle kincseket kutatni), s akkor a teljes csöndben, bár nem mintha mellett nem lenne az, szedtem egy halom virágot a kertben, azzal játszottam kicsit, majd iderakom a képet, aztán le kellett ülnöm puhára, mert már megint ez a francos influenza vagy akármi, s abban a percben a tesóm küldött egy képet a mama kertjéből, na akkor aztán végem volt. Ha még eddig nem folyt egybe a taknyamnyálam, akkor most. Nagynehezen kilábaltam belőle, aztán felhívott egy otthonibarátapuka a nagyobbik kislányukkal és megbeszéltük a húsvétot és a tojáskeresést és a nyuszispizsamát, ami rózsaszín, aztán helyre is billent minden. 

az van ma, alig élek. Lisszabon csodaszép volt, mindent láttunk, mindent megjártunk, rettentő finomakat ettünk, lementünk az óceánhoz és élveztük a huszonnyolcfokos napsütést. Azóta itthon, jól lerobbantam, influenzaféle, fene tudja, nyomom az ágyat, közben dolgozok, s újra nyomom az ágyat, hangom alig. Nappíntek van, lement a negyvennap, így egy nagy adag mézzel kezdtem, ha már ilyen ramatyul vagyok, tudom, hogy cukor, de nem úgy nézek rá, mindegy, ez a nap ilyen. Kalácsot sütni vagy lesz erőm ma vagy nem, de akkor holnap. Tojást nem festek. Hatalmas vihar volt tegnap, rengeteg esővel, nagyon nagyon hideggel, jégeső is volt, ma is hasonló, de holnap talán lesz valamiféle jóidő, s akkor majd a kert, csak a kert, annyira tele csuda virágokkal, s nagyon zöld minden, van barkám, teszek rá kis fatojásokat. Már rég nem volt olyan húsvét, mint amit a mamánál nagyon szerettem, bement a gyerekkor szép emlékei dobozba az is, néha belenézek, de inkább nem, mert csak a sírás jön. 

zöld, zöld, minden csupa zöld, alig látszik már barna a kertben, minden csak úgy nől. A sok eső. Szinte minden napra jut, a napsütés ritka, de már pakolok, holnap Lisszabon és ott csuda napsütés vár. Meg is unom, lefogadom. Tegnap nagyon húzós napom volt Londonban, tizenkétóra, ma meg csak lesek ki a fejemből. Lenyírtam inkább a füvet. Csak ülök, nézem a sok mindent, ami most virágzik, rengeteg nárcisz, rengeteg féle, tulipán, kéknefelejcs, kockásliliom, brunnera, fehér, kedvencem, primula, györgyike, ibolya, primula, ma az első bluebell. Tavasz lett. 

Ezt a tavaszt már nem látja a mama, járkált a kertben, jutott eszembe, ahogy én is bejárom a kertet naponta sokszor és megnézem, hogy mi bújik és minden kis bárminek úgy örült mindig. Lányom, ideless itt mi bujik! Csak úgy csillogott ilyenkor a szeme, boldogság a hangjában. Rettenetesen hiányzik. 

a tiéd, mint a szemed színe, s azonkívül hogy úgysem szabadulhatsz tőle, nincs mit méricskélni, összevetni a többiekével még akkor sem, ha különben száz másik sorssal fonódik össze.

Szilágyi István, A hóhér könnyei

etettem meg a kovászt, erősödjön, s már érzem is a különbséget. Reggel sül a kenyér. Még mindig liszt-vaj-cukor megvonón vagyok. Néha ennék egy kis csokit, de egyébként más nem hiányzik. Nem pontosan tudom, hogy a hétnek melyik napja van, mert a múltheti munkát vasárnap hagytam abba. Bementem Londonba tanítani, egyszemélyes, egésznapos, hú hosszú volt. Viszont kocsival mentem, mert rájöttem, hogy ez a legidőtakarékosabb, főleg vasárnap, s kipróbáltam egy új parkolási rendszert, minden flottul ment, s estére még japán vacsorát is kaptam. Hazafelé már alig éltem, de másnap mentem újra Londonba, mert Bödőcs jött, amit húdenagyonvártam. De nem volt olyan jó, mint eddig, húdeszerettem mindig. Na mindegy. Közben reggel lett és sül a kenyér, csicseregnek a madarak, nagy a csönd, a sütőt leszámítva, mindjárt kész a kávé is. Csak nemrég vettem be a pajzsmirigyes gyógyszeremet, s várni kell, erről jut eszembe. Angliában az a szokás most már, hogy mivel szegény háziorvosok nagyon elfoglaltak, a patikák segítenek be nekik. Kaptam egy smst az orvosi rendelőmtől, ahova vérvételen kívül nem járok, hogy a legközelebbi gyógyszerigény leadásom előtt, szükség lesz egy ún. medication review-ra. Felhívom a rendelőt, hogy küldék ezt az sms-t, mit kell csinálnom. Ó ez majd akkor úgy lesz, hogy beírnak és felhív a patikából valaki és vele lesz az egész. Volt egy három perces beszélgetés. Mikor veszem be a gyógyszert, hogy vagyok, (akkor pont szarul voltam, mondtam is neki, de nem érdekelte, előtte mondtam a rendelőben telefonon a nőnek is, akkor kaptam áprilisra időpontot, amit le fogok mondani), s ennyi volt. Szóval kávé.