eljött az idő, amikor drágák a hétvégék, soha nem vállalok munkát, de most már úgy telik a hét, hogy emailt sem tudok megválaszolni, árajánlatot sem tudok küldeni, képeket sem, erre marad a hétvége. De legalább hideg van és nem süt a nap, így nem fáj a szívem, hogy inkább lennék a kertben. Meg aztán tökreszeretem a munkámat, úgyhogy reggelkorán másolom a tegnapi nagyonhosszú munkanap képeit, teával. Londonba mentem be megint, s előtte a barátvendégeknek is mondtam, mikor Oxfordba mentünk be, kocsival, hogy nagy a szerencsénk, hogy iskolaszünet van, mert ilyenkor megáll az élet, s a forgalom kb a felére csökken. A fele sem kevés, de sokkal jobb. Londont már bárhova be merem vállalni. Mivel pont London zsidó környékén jártam tegnap, mindenfelé csak zsidókat láttam, ünneplőben, pészah, gondolom. Mintha egy másik világba csöppentem volna, s pont ezekért a dolgokért szeretem én Londont. Akivel fotózok, ők is zsidók, egyébként, s vannak Budapesten élő barátaik, megbeszéljük ezeket mindig, meg a híres magyar fotósokat is. Hogy az a rengeteg nagy név, az a rengeteg tehetség, aki onnét kikerült. Kár, hogy ki.

szép a Húsvét, négy kaláccsal, vendégekkel, tojáskereséssel, nagy-nagy sétákkal, napsütéssel, kertben evéssel. Mára, turnusváltásra, megjött az eső, nem tudtam az ágyneműket kilógatni, de azért így is tudok ágyazni a következőknek. Négy kalácsot sütöttem, s a harmadik kenyér van készülőben. A fagyasztóba is sütök néha, de ez még a vendégekkel majd elfogy, aztán utána visszaveszek, meg aztán kezdődik az ámokfutás. Muszáj meditálnom, jógáznom, ezek mind annyira jól esnek. Nem tudok ezzel a mai világgal egy tempóban élni, öreg vagyok én már ehhez, mondogatom, meg megmondom őszintén, nem is érdekel. Templomvirágfelelős voltam a hétvégén, de itt nálunk sem volt mise, hanem a szomszédfarm templomában, oda meg elsétáltunk. Nem a misére, mert reggel fél6-kor senki nem bírt nekivágni, de később. A templomba tulipánt hozott az ember, a boltból, én meg vágtam sok mogyorót, s virágzó ágakat, kökény, zöldfehér. Itthon is ezek, tulipán nélkül, csak az ágak, s lógnak rajtuk pici fa tojások. Lesz még három nap szabadságom, túrista, Oxfordozunk, s kihasználom az alkalmat, hogy felpróbálok egy nadrágot, igazi próbafülkében, hát nekem ez is olyan ritkaságszámban megy ám, megvenném online, de ezt a márkát inkább nem. Vendégek el, aztán London könyvfotózás, aztán már vasárnap elutazás egy jövő hétfői fotózásra, amit annyira, de annyira várok, kis templom lesz felvirágozva mindenféle természetes, most virágzó mindenjóval. Vannak azért nehéz napok is, de arra meg ott van a meditáció és a jóga, már nagyon fegyelmezett vagyok.

gondokért elnézést. Itt vagyok. Mióta az előzőben lent, lefőtt a kávé, sok víz lefolyt a falunk kis patakján is, rengeteg eső jött márciusban, nagyon vártuk, nagyon kellett, aztán jött napsütés, de éjjel fagy, ami vitte is a magnóliát, ami csupa barna és nem szép látvány. Viszont a kert telistele virággal. A múlt héten Franciaországban voltam, annyira lefáradtam, hogy csak, most pedig megpróbálok ma 50 órát dolgozni, hogy holnaptól aztán ne kelljen egy hétig, mert vendégek jönnek, két turnusban, húsvétra és utánra, túrista leszek, mert aztán igazából jönnek az ötvenórás napok. Mindenről mesélek majd a húsvéti szünetemben.

lefőtt, nincs az ember, de van tavasz, kimentem a kertbe, kávéval, nárciszok, a földbe egyedül a pseudonarcissus-t ültetem, vad nárcisz, de túl napos az a hely, igaz, hogy visszajött mind, de teríteni szeretném őket, így átpakolom őket az árnyékos oldalra, ahol a hunyor nagyon szeret és a hóvirág is, s majd itt tud szaporodni a nárcisz rendesen. Van ott két ronda bokor, neki kellene állnom kiszedni őket. Ha az embernek mondom, akkor "hát majd visszavágjuk", s ennyivel a probléma megoldva. Egyik bokor sem kellene ide azok közül, ráadásul az egyik annyira szúrós, hogy közelébe se lehet menni. Na mindegy. A nefelejcs elkezdett virágozni és a magnólia sem fagyott el, a hétvégére csupa virág lesz. Az első kertben a fű vadabb, tele kankalinnal és györgyikével, alig lehet ott járni, nem is járunk, június elejéig nem nyírjuk ott a füvet. No mow May. Majd ha meglesz a saját kertem, saját gyümölcsössel, alatta pont ilyen rétes* megoldás lesz. Majd meglátom hol lesz ez, milyen lesz a föld, aztán az alapján tervezek. Addig meg itt. A füvet - ami az a gyep típusú fű, semmi jógás nincs benne - legszívesebben teljesen megszüntetném, de ilyen radikális húzásba még nem vágok bele azonnal, de apránként szerintem idén valahogy elkezdem. Napközben már nem fűtünk, ha tíz fölé megy kint, akkor bent annyira kellemes, hogy nem esik jól, ha megy a fűtés, de este még jólesik. Jólesik kint járni a kutyával is. Nem egy sétálós még, sajnos, inkább a labdát akarja kergetni. Mindenfelé virágzó fák, barka, meg hát a nárciszok, minden út széle sárgállik, a faluba bevezető út is, több, mint kétezer hagyma lett oda ültetve pár éve. Csuda ilyenkor minden.

*nem cseresznyéstúrós, hanem vadvirágos

fél órám van, mielőtt a kocsiba ülök, elvezetek az állomásra, onnét be Londonba, hogy tanítsak valakit. Csak egy nap, csak egy ember. Japánban él, de pár hónapot itt van a londoni otthonában, oda megyek. Übert kell fognom, mert oda tömegközlekedni nem egyszerű. Már azt is megbeszéltük, hogy egy közeli kis olasz étterembe megyünk ebédelni, kintre foglalt asztalt. Most még fagy, de addigra lesz tizenkét fok is, napos, tökéletes. Nem ez az átlagos, de ez is egy munkanap nekem. Néha fel sem fogom.

jöttek virágmagok. Nem, mintha nem volna ez az ország tele a legjobb magárussal, meg aztán idén nem is akarok nagyon ültetni magról, de hát na, nagyon szerettek volna valamit ajándékba adni. Így választottam kaprot, abszolút svéd holmi, nagy fogyasztók vagyunk, Indigo Rose pradicsomot, kétféle nasturtiumot (milkmaid és salmon baby), egy mályvarózsát, vicces, mert olyanunk pont azt hiszem van is, meg amúgy is tele vele a kert és a falu, mindegy, meg még egy tátikát. Ezek közül mimdegyik a veteményesbe megy majd, cottage garden sztájl, árvácska a kapor mellett. A héten rendeltem egy klematiszt (koreana amber), már fel is adták, a hétvégén el is ültetem, elő van készítve neki a terep, futhat a sufnira ez is. Tavasz van, koratavasz, eső is jött, nem bánom, hogy nincs húszfok, csak eső legyen, ne jöjjön korán a tavasz, de ne is tűnjön el korán, reggel még lesz egy fagy, aztán hajrá.

áll meg a ház előtt minden nap, egy fiú felszáll rá, megy a következő faluba, ahol van az iskola (és bolt, orvosi rendelő, patika, ilyesmik). Nézem bentről a buszt. Tele iskolással, olyan 16 körüliek. Senki senkivel nem beszél, mindenki fején fülhallgató, kezükben a telefon. Amikor én ennyi idősen a vonatra szálltam, hogy bemenjek Sopronba, a gimibe, alig vártam, hogy az állomásra érjek, két dolog, az állomásháznál volt egy csuda kis kert, picike, de csupa tulipános tavasszal, s a másik, hogy a Julival találkozzak, felüljünk a vonatra, aztán beszélgessünk, mert már fél napja nem láttuk egymást, mióta hazajöttünk előző nap a suliból. Nagyon örülök, így utólag visszanézve, mert a gimit pl. utáltam, de annak örülök, hogy olyanok voltak azok az évek, amilyenek, telefonmentesen, de éltem, úgy rendesen. Tegnap Wales-ben jártam Justine barátnőmmel, hogy megnézzük a wales-i szabadtéri múzeumot, sok régi wales-i házikó, mindenféle időkből, volt templom, iskola, kovácsműhely, lakóházak. Volt egy sorház, ami nagyon tetszett, ugyanis úgy építették, hogy hat ház van egyben (sorházban, tipikus brit) ezekből az évekből: 1805, 1855, 1895, 1925, 1955 és 1985. Ahogy mentünk az évekkel feljebb, s tűnt el az egyszerűség, de jöttek a mindenféle dekoratív elemek, egyre kevésbé tetszettek a házak. A két utolsó egyáltalán nem tetszett, igazán az első három nagyon. Az egyszerűségükben, letisztultságukban. A házikókkal azt próbálták illusztrálni, így kronológiai sorrendben, hogy az embereknek mennyire javultak az életkörülményeik. Azok bizony lehetséges.

matekot sem kell tudnom ahhoz, hogy másfél-három óra alatt majd emelkedik kicsit, a rozskenyerem, attól függ, hogy mi a szobahőmérséklet, hát semmi nem történt, pedig szuper kis kovászom van, viszont a szobahőmérséklet, hát őő, felhoztam a szobába, konkrétan, ahol dolgozok, adok neki még egy kis időt, hátha lesz valami. Mindegy egyébként, mert most először csinálok kovászos rozskenyeret, úgyhogy nem dől össze a világ, ha nem eszünk belőle. Kerülöm a búzalisztet, amúgy is, egyébként meg nagyon szeretem a rozst, viszont az itt nem annyira van, a lidl-ben az a szeletelt, de mint minden bóti kenyér, az is tele van mindenmással. Cukormentes napok. Azért láttam én már eltűnni egész zacskó haribókat a kezeim alatt, olyanokat, amikre az van írva, hogy share size, minek is pazarolják erre a nyomdafestéket, share size, nem osztom én meg senkivel. Meg a Lidl-ben ha éppen van manner ostya, húú. Pont volt megint meggykompót, vettem is kettőt, de eltettem őket, majd húsvétkor valami lesz, de egyébként tényleg zéró a cukor és nagyon jól tudom ezt csinálni böjtben, egyik napról a másikra, készvége. Bevezettem még a gluténmentes zabkását reggelire. Van fagyasztott cseresznyém, ma abból dobtam rá. Jött hó, amiért decemberben sokkal jobban tudok lelkesedni, de így, hogy a magnólia éppen majdnem virágban, hát nem, mondjuk a magnólia pont hidegen hagy, de kár lenne érte, olyan szép nagy fa már. Viszont a hóval jött végre csapadék, ami már rettentő régen volt, majd bejelentik lassan, hogy a legszárazabb éveleje volt ez. Ezen kívül mindenféle francia töris dokumentumfilmeket hallgatok, egy részről érdekel, más részről szégyen, hogy milyen szintre süllyedt a franciám, ami ugye a második nyelvem volt, nem az angol volt az. C'est la vie, viszont megyek egy hétre a franciákhoz dolgozni, gondoltam kicsit átváltok, de ezen sem aggódok nagyon, mert a château briteké, az összes más ember ott szintén brit lesz, a terepet el sem hagyjuk, max a francia útleveles kérdez majd valamit, hogy Magyarország az eu tagja-e, megnézi a kompjúterben, aztán átenged a határon.

a buszon, befelé Londonba. Folyton azon jár az eszem, hogy hogyan kerültem oda. Nem a buszra, hanem arra az estre, amire megyek. Egy nagynagy kerttervező egy nagynagy kitüntetést kapott, még a királynő idejében, de már a király adta át neki. Aztán ennek alkalmából szervezett egy estet, amire engem is meghívott. Miért, kérdezem. Nem tőle, hanem magamtól. Jól ismerjük egymást, kb vele kezdődött a karrierem, sok munkánk volt együtt, de kérdem mégis, hogy miért pont én. Voltak ott ügyfelei és barátai. Voltak kertészek és a beosztottai. Szuper este volt, olyan igazi, boldog este, mindenki vidám, kedves, normális, földönjáró. Volt ott egy híres angol pasi, főz és ír, nagyon szerettem volna vele beszélni, csak odaköszönni, de hamar eltűnt. Nem volt más fotós, ez nem tudom, hogy zavart-e vagy jó érzés volt. Minden esetre szuper este volt, soha nem felejtem majd el. Vettem rá egy szuper kis kabátot, aminek fele árát be se vallottam az embernek.

Leesett és mindent belepett a hó,
és utána mindjárt fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Ez különös, eddig ismeretlen megnyugvással tölt el:
olyan, mintha a hidegben nem romlana tovább a világ.

Oravez Imre

minden nap fel kell adni
és újra kell kezdeni
és el kell indulni
és meg kell érkezni
és le kell tenni
és fel kell venni
és el kell hinni
és el kell utasítani
minden egyes nap
kétszer is
ellentétesen kell
igaznak lenni

Tisza Kata

két nap tanításra, fotózásra, Skóciában. Egy tanítványból lett barátnővel megyek, aki Bath-tól délre él, így eljön hozzánk holnap este, aztán együtt megyünk szombaton, én vezetek. A nő férje haldoklik. Már régóta lemondtak róla az orvosok, sikerült nagyon nehezen bekerülnie egy otthonba. Az otthon már mondta is, hogy kicsit tovább él, mint számítottak rá, így át kell gondolni, hogy mi hogy lesz és mibe kerül. Komolyan. De hát ez a valóság. Ide tartunk mind. A férfinak tegnap volt a születésnapja. Több már biztosan nem lesz neki, ezt tudja ők is, a család is. Ágyaznék a nőnek, hogy most akkor tényleg jön-e, mert pár napja azt mondták, hogy most tényleg itt a vég, pár nap, de erre mindenki fel van készülve, nem fél attól, hogy Skócia alatt hal meg a férje, s akkor majd elviszem ott egy reptérre, haza tud jönni gyorsan, ha kell, intézni a dolgokat, amiket talán már el is intéztek. Nem tudom, hogy ez-e, de az anyámmal álmodtam, soha nem álmodok vele, egy házban voltam, tök egyedül, egyszer csak ott volt egy valaki, mondom hát ez, erre ott állt előttem, teljes életnagyságában. Semmi kedvesség nem volt benne, kérdeztem tőle, hogy hol lakik most, de mondta, hogy nem itt.

akinek semmi más dolga nincs, reggel volt egy hívásom, azzal kezdtem a napot. Egy könyvön kezdek el dolgozni, én a fotós, s van az író - akivel telefonoztam, aztán van a nő, akiről a könyv majd szólni fog, az ő munkáját fotózom, majd mesélek róla, ha már lehet, na mindegy, az íróval beszéltem, angol egyébként, de a franciáknál élnek, s valami építkezés folyik, s szaladt be az egyik mesterember, hogy a kutya kinyiffantott egy tyúkot, menjen, hát olyan vicces, hogy végül abba is kellett hagynunk a nagyon fontos (egyébként nem is) értekezést, de később üzent, hogy szerencsére a tyúk túlélte. Aztán bevágtam magam az autóba. Az ember ugye nincs, elvitte az autót, de két kocsink van, luxusprobléma, tudom, de ez a másik autó, hát ezt nem nagyon használjuk, s nem is zárjuk be. Egy kulcs van hozzá, s a zár nem a legjobb, hálisten beindításnál működik rendesen. Szóval én nem zárom, seholse. Viszont ma elmentem - mint akinek semmi más dolga nincs, ugye - egy kertészetbe (amiből aztán több lett). Hellebore-t (hunyort) kerestem, de valami dekoratívabb félét. Végül találtam egyet, nagynehezen egyébként, nem volt olyan jó a választék, de azért boldogan távoztam. Mentem tovább, egy másik kertészetbe, s akkor már a kocsiban volt egy érték, a hunyor! Ráadásul ajándékba lesz. Hát csak bezárom akkor már a kocsit, mert ez olyan rendes üzletes kertészet volt, nagyobb parkolóval. Aztán jött még egy kis kertészet, mert ha már arrafelé tekergek, kitérővel, ki nem hagyom, az erdő közepén, valamiért abba az irányba ritkán megyek, s hogy ez miért is maradt még eddig ki, nem értem. Csuda kis hely, nem az a kommerciális, hanem abszolút természetes. Itt nem zártam már a kocsit, mert nagyon baráti volt a környezet, meg kutya nem volt ott. Vettem egy csomó hóvirágot. Innét már hazafelé, s át a szomszédfalun, ahol gondoltam, hogy megállok és elmegyek a pékségbe, mert pont nyitva, s pont erre járok, de találok-e parkolót. Találtam. Igen ám, de a hunyorral és a hóvirágokkal teli kocsit nem hagyhattam megint nem lezárva, pedig a kulcs már nagyon lötyögött, inkább hívok szerelőt, de ezeket nem hagyom itt, őrizetlenül! Végül lett sok boldogságvirág és lett kenyér is. Utána vittem a kutyát szaladgálni egy nagy parkban, na ott aztán végképp nem zárok, mert onnét simán haza is gyalogolunk.

sincs, hogy hol vegyem fel a fonalat. Le akartam írni, hogy 16 könyv volt a bőröndömben visszafelé, más nem, néha az embernek hozok egy gyulait, ennyi, mi hiányzik otthonról, semmi. Inkább ki(k). Megjött picit a tavasz, aztán most megint a tél, a teliholddal, fagy minden éjjel, aztán kisüt rá a nap, gyönyörű. A hétvégén hoztam haza egy rakás tápanyagot a kertnek. Egyelőre várnak, hogy a fagy múljon, aztán terítek. Az ember levágta a sövényt, a szomszéd oldalán, ahol a sövényben van minden, galagonya, bodza, tiszafa, ilyesmik, ja, meg irdatlan sok borostyán, mielőtt a madarak nekilátnak fészket rakni, legyen meg, már hunyor, krókusz, hóvirág és kanlakin, ezek virágoznak most, a galagonyából hoztam be, a kandallón már majdnem virágzik is, borsót ültettem, muszáj bent elkezdenem, nem a földben, mert az egér mindig megeszi, hiába takarom le, a galambok elől, például. Kelvedoncsodája, meg Zsuzsi, otthon vettem, a füredi teszkóba'. A dáliákat hagytam bent, le se takartam, jó sok fagy volt, de szerintem átvészelték, na majd meglátjuk, ha nem, akkor szólt egy barátnőm, hogy ő véletlenül nyolcvan dáliát vett (véletlenül), ad, ha kérek. A Tár-ra vettem jegyet, nagyon szerettem volna megnézni, azt mondja az ember, gondolom a Justine-nal mész vagy valakivel? Vagy valakivel, de igen, a Justine-nal, mert az ember pont aznap jön megint haza, megint megy északra, jó sok napot megint nem lesz, ez már a második köre idén, hát nem pont valentinkor jön haza, korábban ígértem neki vacsorát, meg is lesz, csak én addigra már a moziban, egyébként őt már meg sem kérdezem moziról, olyan sokszor mondott nemet, hogy inkább nem. Viszont nézzük a netflixen a Saul-t, az a mi házimozink. Gyorsan lemegy a hétvége, meg a mozi, aztán meg én indulok el Skóciába, nyolc órára itthonról, tanítok két napot, hóvirágok között. Ma is elugrok még hóvirágnézőbe, míg még van rendes kocsim, aztán takarítás jön megint, hétvégén vendégek jönnek, akiket nagyon várok.

Tudod-e, amit én nem tudhatok,
amiről holdtöltekor álmodok,
emlékszel-e, ha el vagyok feledve,
velem vagy-e, amikor nem vagyok?

Álmomban, egyszer, súgva-settenkedve
eljössz-e velem sétálni a csendbe,
és engeded-e majd, ha megfagyok,
hogy eltemessenek a tenyeredbe?

László Noémi

takarók folyamatos bevetésben vannak. Amint itt mínusz van, a házon rettenetesen megérezni, hiába a fűtés. Szeretek a fagyban kint járni, de nagyon várom a tavaszt. Takarítok. Ezerrel. De kb olyan szinten, hogy mintha festés lett volna és mindent alaposan le kell mosni, csak éppen nem volt festés, így a falakat is takarítom. A könyvespolcok, az meg a másik. Tizenhárom könyv volt a bőröndömben visszafelé. Annyit legalább összepakoltam, hogy majd visszük az Oxfhamba, de oda magyarokat nem viszek, azokkat majd továbbpasszolom, vagy fene tudja, gondoltam, hogy hazaküldöm, de hát hova, nincs olyanom, hogy hazaküldöm. A repülőn Molnár T. Eszter Hidegkút című könyvét olvastam el, hát hú. Le nem tudtam tenni. Ahogy ír ez a nő, meg hát a téma is olyan volt, ajánlom, de csak erős idegzetűeknek. Most már Darvas László van soron. De elhoztam Tompa Andreától az egyetlen könyvet, amit még nem olvastam tőle, egyik nagykedvencem ezt a nő. Szóval gyapjútakarók, könyvek, meg dolgozok csendesen, most egy könyvet szerkesztek valakinek, akinek tavaly a kertjét fotóztam. Január első hetében lenyomtam egy online tanfolyamot a szerkesztőprogramról, egyébként is az idei évem szava a tanulás, na jó, hogy egy hét alatt a nagyon alapokat tanultam csak meg, de pont elég nekem ehhez a kis könyvhöz, ami majd egy példányban fog készülni. Az ember elment északra, nehéz családi dolgok vannak nála is, sokszor furcsálják az emberek, hogy mi így külön járunk családlátogatásra, de ez komolyan mondom, hogy a mi esetünkben mindenkinek sokkal jobb. Én meg azt nem értem meg, hogy emberek nem képesek önálló életre a párjuk nélkül, na de mindegy is. Sűrű napokat terveztem be addig is, vérvétel (telefonos konzultálás után a dokival, vicc, de nem győzök rájönni, hogy rettenet itt az eü ellátás), tanítás, jön két barátnőm is, millió éve nem láttam őket, nem egyszerre jönnek, ilyenkor van ideje mindenkinek, sütök majd valami lájtosat, vegánban és gluténmentesben nagyon jó vagyok már, igazi tejet sem iszik már senki, de az egyik a mandulásat szereti, a másik a kókuszosat, de ez sem gond, csak jöjjenek, egyik este meg a szomszédnénivel megyek a pubba, nyolcvanéves, egyik példaképem, a hétvégén meg egy falubéli kisfiú gyűjt egy indiai útjára, palacsintát süt majd a faluházban, oda is megyek, támogassam, aztán meg is jön az ember, gulyást ígértem neki, el kell mennem húst venni, s az majdnem nagyobb macera, mint a mandulás tejet vagy a vegán vajat beszerezni, de hát egye fene, megoldom ám.

tér itt vissza a munkáshét. A hétfő ünnep volt, mert az egyébként ünnep január egy vasárnapra esett. Mindig hétfőn van az az ünnep munkaszüneti napja, még ha pont nem is az a napja igazából, mint ez a januáregy (Skóciában a kettő is hivatalos munkaszüneti nap) Idén nyolc munkaszüneti hétfő lesz, amiből három májusban lesz, mert a koronázás is akkor lesz, kettő húsvét, kettő karácsony és még egy augusztusban. Szóval ma a héten vissza mindenki, s bár nekem nincs konkrét fotózásom a héten, most éppen indesign-t tanulok, mert egy könyvet rakok össze valakinek, s ahhoz azért kicsit felkészültebbnek kell lennem, mint a mostani icipici indesign tudásom. Visszatért az eső, szürkeség, így a kertre sem fogok elcsábulni, semmi nem állhat a tanulásom útjába. Meg az összesemail megválaszolása. Juteszembe. Vége az ünnepeknek, megjöttek a szürke hétköznapok.

körül már csak a hátsó sövény legtetejét éri a nap, az egész kert árnyékba, de addigra kint voltam másfél órát, hú de jól esett, főleg a házelőtti részen, japán szellőrózsa van ott az ablak alatt, ez a napos oldal, a déli, azt vágtam vissza, meg a ház előtti rózsákat és a hunyorok leveleit, s a hunyorok már szinte virágoznak, a kankalin is, míg a hóvirágok nyomulnak. Amikor süt a nap, olyan jól esik kint lenni, nem bánom a tizenhárom fokot, de azért még lesz tél, ugye? Ilyenkor nem viszik el a kerti barnakukát, de a farmon van egy kupac, ahova mindenféle éghetőt lehet vinni, bárkinek a faluból, de már olyan magas, hogy csuda, egy köbméteres zsákba tettem a holmit, egyszer valamikor tüzifa jött benne, azóta, ha kerti sokminden van, akkor abba pakolok, az ember meg elviszi a falukupacra. Nem csinálok sok mindent a kertben egyelőre, de ez olyan jól esett. Idén nem rendelek semmit, még dáliát sem, majd persze biztos veszek nyár elején, fene tudja, de idén a talajminőség javítására fordítom az energiát. És a pénzt.